Átalakítás: Welly BMW X5 (E53)

Elnézést kérek az elvi hibáért ami ezt az átalakítást övezi, de nem a típus és annak materiális jellemzői elsősorban a lényegesek ezúttal, hanem amit műveltem vele. Azon túl, ahogy az autó ebbe az elenyészett állapotba jutott, a lényeg az, hogy mivé lett.

Amit "hiányoztatni" akarunk majd, azt most kell kivágni. Egy idézettel élve:„… az országút királya eltiport béna vasmadár...” (KFT)

Jobb napok, rosszabb napok

A zene farvizén továbbhaladva a történet valahol ott kezdődött amikor a német autópályán egy nő totálkárosra törte a jópár éves X5-ét. Túlélte, de a roncs menthetetlen lett. De nem a magyar autóneppernek. Ő lazán megvette gombokért, mert tudta, hogy otthon még ennek is van piaca. Csak papírja és rendszáma legyen. A vérfoltokat letörölték a bőr kárpitról, a hasadásokat eltakarták, az elpukkant légzsákokat kivágták. A kocsit a vidéki városszéli kereskedésből egy bátor ámde kispénzű, viszont vállalkozó szellemű fiatalember vette meg, így a rom rövidesen egy falusi fészerben landolt. Ugyan nem szakmája a tulajdonosnak az autójavítás, de optimista barkácsember lévén hamarosan beindult a flex, a téesz hegesztőapparátja és megindult az újraélesztés. A lakatolgatás után legalább akkora volumenű gitt is rákerült a karosszériára, jó vastagon, hogy biztosan fedjen. A kocsi ismét BMW X5 formátumra kezdett hasonlítani, bár a helyben beszerzett különböző típusú kocsikról származó alkatrészek nagyban árnyalták ezt a képet, viszont olcsóért volt az anyag.

A haver segítségével még le is vizsgázott (szóban) a kocsi és így immár rendszámosan nekiindult a vidéki diszkók közönségét riogatni. Menőzésre jó volt, gurult, többnyire berregett, még csillogott is itt-ott talán a falusi por alatt. A Neolux-szal lefeketített hátsó lámpabúrák meg a (negatív) csúcsot képviselték az egész autón. Néhány hónapi falumenti vitézkedés után érkezett el a döntő nap a kocsi számára. Az éjszakai hepaj után elmentek a közeli rekettyésbe a fiuk és a lányok egy kis hajnali csapatásra. Terepjáró elvégre! Nos az ital és némi drog hatására a kocsi kissé rakoncátlan lett a sofőr kezeiben és egy kis bozótugrás, némi facsemete tiprás után a mezőszéli susnyás patakban landolt a gép és személyzete. A kocsi megnyekkent és soha többé nem indult be. A téesz traktora vontatta ki a mocsárból és egy IFA platón került a közeli kisváros autójavítójának udvarába, hogy majd lesz vele talán egyszer valami.

Ennek már tíz éve. Az autó azóta ott áll a prérin, a telep hátsó részén, időnként rájárnak (idegenek is) ha kell valami még hasznosítható belőle. Ahogy annak idején lecsusszant a platóról, úgy maradt ott a kéttonnás dög. Mivel a tulajt már nem érdekelte (mást se) a romból lett rom, és jogosítvány híján nem is vezethette volna, így ottragadt és az idő vasfoga munkához látott. Az iparvidék savas levegője katalizátor lett az elenyészés folyamatában. Elkezdődött a vasoxid termelés folyamata, beindult a lassú égés, romlás, rohadás minden sarkon, kívül-belül, alul-fölül. Az eredeti rozsdásodás elleni védelem a távoli múltba veszett, viszont előjött a fészerbeli gányolás szakszerűtlenségének minden időzített bombája. A természetes úton történő, gondatlanságból elkövetett géphalál. Mivel még az ablakokat sem tekerte föl senki, meg törött is volt köztük, a belső tér is állt a vízben, és alulról is kapta rendesen a nedvességet a már korábban is megroggyant gép. A vastag gitt alatt levő, oszlásnak indult totálkáros illetve ráhenkölt ilyen-olyan lemezek már egyszer elindultak az oxidáció hosszan tartó útján. A pataktúra meg még segített is ezen, hiszen ami legyűrődhetett az aljáról, az le is jött, és ismét csak csavarodott és repedt a már amúgy sem stabil kaszni.

Nos, mindezek a történések eredménye együttesen kiadta azt a látványt amit elkészítettem a Welly, egykoron szebb napokat látott SUV-jából.

A munkafolyamat kezdete a karosszéria eldeformálása

A véres rozsdás valóság

A fenti, nem kissé sztorisra sikeredett előhang után nézzük, hogy a folyamat miként is alakult a műtőasztalomon. A kocsi érdekessége, hogy a karosszéria három részből áll össze. A fém fölső alatt két rétegű alváz van, amik közé kerültek a kerekek. A fölső rész adja a belső teret, az alsó a tényleges padlólemezt. A rozsdásítási folyamat homogenitása érdekében ezeket együtt kellett kezelni, hiszen az effektek a fémről átmentek a műanyagokra és viszont. Jóllehet a két anyag másféle jellemzőkkel rendelkezik, másféle megmunkálás adja ki a hasonló végeredményt. Míg a műanyagnál a szike játszott be, addig a fémeknél a tűreszelő és a vasfűrész dolgozott. A kaszni rohadása – ahogy az lenni szokott – alulról indul, a kerékíveken folytatódik, de megjelenik a rozsda minden lemez szélén is. Meg olykor a közepén is. A rozsda lehet felületi, narancsos vörös színű, akár csak megfolyásként megjelenő de lehet igen komoly, a teljes fémet morzsásra – később semmivé – málasztó egészen sötétbarna színű is. A helytől és a mennyiségtől függ ezek kombinációja egymással és az eredeti színnel.

Persze, hogy a felni is rommá rohadva létezik ma már

A leeresztett kerék esete még a munkapadon

Ebből kiindulva a kerékíveket kirojtoztam, sőt az egyiknél teljesen le is bontottam a műanyagot belül, a teljesen eltűnt acél – helyét – imitálva. Ilyen kezelést kapott még néhány lemezszél és a küszöbök is. A festést néhol megcsiszoltam és úgy került rá a rozsdaimitáció, ezáltal is a korrózió felületi egyenetlenségét hangsúlyoztam.

Alul-fölül korrodál

A bal első kerék defektes, ezt a hatást a kerék forró lapra szorításával értem el. Ahhoz, hogy a kaszni is bólintson a magasságvesztés miatt ezen a sarkon, a tengelyen nyugvó kasznitartó rúdból is levágtam valamennyit. Viszont ha a bal eleje megsüllyedt, akkor a jobb hátulja megemelkedik. Mivel a kaszni merev, és nincs valódi rugózása a kerekeknek itt a kasznitartó rúdba betoldottam egy keveset, hogy ne billegjen az autó, hanem stabilan álljon. A rajta maradt vontatókötél cérnából készült. A lefegő díszcsík és a bozótjárásnál letépődött tetősín valamint a hátsó ablaktörlő sztirolból van. Könnyűfém felni nem is volt a kocsin amióta a sufniban feltámasztották, tehát az eredetileg fekete vasfelniken áll az autó, amiket – még szép – hogy a rozsda is bevont. A bal hátsó ablak betörését sűrű karcolással készítettem el, középen kitágítva a lukat. A félig letekert ablakokat iratborítóból alakítottam ki. A bal első lámpa felületét először megcsiszoltam, majd enyhe furatokat készítettem, így imitáltam a lámpafoncsorokat. A tuning hátsó lámpabúrákat nagyon híg festékkel festettem át.

A valóság rozsdája egy Matchboxos rúgólapon és a mesterséges rozsda bármilyen felületen

A kocsi így most már valóban azt az elhagyatott rozsdás roncs képét mutatja amin az enyészet dolgozik hosszú ideje. A korábban látott rozsdásításokkal ellentétben itt már kaszni (át)rohadásról is beszélhetünk, vagyis a vas oxidációjának teljes repertoárja jelen van. Ez az átalakítás egy másik fajta – talán természetesnek mondható - rozsdásítás, ellentétben a mostanában látható, bizonyos – mesterséges és csak felületi rozsdával operáló - irányvonalat követő autótunerek között.

Vesz még valaki ilyet egyáltalán?

Azért a rendszámot le kellett volna már adni

Megborult rendesen

Eggyé válik a színe lassan a környezetével

Ide már minek a széles gumi...

Rogyva itt is ott is

A német acél is elrohad egyszer

A hátsó ablak meg céltábla lehetett talán?

... és porrá leszel!