Matchboxon kívüliek: Realtoy BMW X3 és X5

A két BMW az árával tűnt fel először a bevásárlóközpont kisautós polcai között járkálva. Harmad Matchbox árért adták ott akkor. Azóta sem láttam ilyet arrafelé. A csomagolást kibontva realizálódott, hogy tulajdonképpen semmi minőségi különbséget nem találok a többi márka kisautóihoz képest. A Realtoy egy hongkongi cég, átalakítás alatt levő honlappal és meglehetősen vegyes tartalmú és minőségű kínálattal valamint a feltörekvő távol keleti cégek minden jellemzőjével. Több modelljükről is volt már szó ezeken az oldalakon. Hol jobb hol rosszabb véleménnyel voltak a kollégák a kis vasakról. Én ezt a kettős értékelést csak erősíteni tudom. Hol teljesen jók a cuccok, hol egetverően rossz dolgokat (lásd: gagyi) művelnek, elég csak a furcsa felnikre gondolni.

A hátsó terepszög elvileg megvan, de ki kockáztatná a valóságban ennek kipróbálását

X3

A BMW X3 2003 óta készül, a hármas sorozat padlólemezén alapulva. Immár a második generációjánál tart. A nagy testvér után megjelenő kisebb, de propelleres márka nyilván a hármas sorozat vevőit tervezte átcsábítani az összkerekes álterepjárók világába. A kocsi létrehozásában a bajor cég az osztrák Magna Steyr céggel dolgozott össze. Ezt is kevesen gondolnák, mint azt is, hogy a kocsi maga is ott gyártódott. A következő generáció már Amerikában is készül párhuzamosan, de gyártották Egyiptomban is.

Az összkerékhajtást egy xDrive nevű szerkezet biztosítja, ami pont akkor és annyira kapcsol amennyire az autó a helyzethez képest szükségesnek érzi. A bonyolult rendszer érzékelők, kuplungok, elektronikák során keresztül biztosítja a lehető legjobb tapadást az adott útfelületre. A bajor hagyományokat követve alaphelyzetben a nyomaték 60 százaléka hátra kerül, így a kocsi hátsókerekes tulajdonságokkal bír. A nagy testvér tulajdonságait biztosítja egy osztállyal lejjebb, fölhasználva annak kiforrott technikáját. 2005-ben a legjobb SUV díjat nyerte el, sőt Kanadában még az év autója is volt. 

Na itt már bizony kitámasztódott a kaszni, a valóságban egy kisebb autónyi értékű kár keletkezett volna

Ez a zöld nagyon illik hozzá

Jóllehet a Chris Bangle féle „lángfelület” elnevezésű öncélú lemezszobrászkodások megosztották a közönséget a megjelenésekor, ma már semmi feltűnőt nem látunk benne. 2,5 és 3 literes motorokkal készült automata és hatsebességes kézi váltóval. A nagy testvér erős nyomulása és bizonyos körökben való státusszimbólumként való alkalmazása miatt kissé hátrányba került az egyébként praktikus méretű és jó képességű kocsi, így abban a bizonyos körökben csak második autóként, női autóként pozicionálódott  Viszont reálisan nézve, átgondolt döntést hozva senki se venne nagyobbat, ha ez is tudja mindazt amit a proccosabb testvére.

X5

Időrendben ez volt előbb, 1999 óta gyártják. Chris Bangle dizájnja, bár korai bmw-s ténykedése okán még kevéssé szaladt meg a ceruzája. Nevéből következően az ötös sorozat adja a kiindulási alapot, padlólemezen túl több más elem is belekerül a limuzinból, melyből a gyár elsőként a történetében terepjárót készít. Vagy annak látszó tárgyat. Ugyanis erről folyamatos a vita. Tud-e rendesen terepezni vagy csak a járdaszigetet gyűri maga alá. Az igazság valahol ott lehet, hogy az autó bizonyára tud nagyon sok mindent (még Dakarra is vitték – főképpen a dizájnt és a márkanevet) de aki ilyet vesz az nem viszi az átlagautós számára is emészthetőnél sárosabb helyre a gépet. Inkább a plaza elé parkolja, csillogósan. És hosszabbít is vele... Ergo a terepjárási képességeit messze messze nem használja ki a nagy többség. 

Kár, hogy festéssel nem lehet a külső búra mögötti ikerfényszórókat ábrázolni, mert nekem ez mindkét autónál nagyon hiányzik. A BMW az "duplaszemű" minden esetben!

Kellően gömbölyű és sportos is

A rugózatlan tengelyek ilyen furcsán elemelik a kerekeket a talajtól

A gyártás és a tervezés körülményeit erősen jellemzi, hogy akkortájt került a Land Rover és ezáltal a Range Rover tulajdonjoga a bajor gyártóhoz. Innen pedig aztán a terepezésről, a terepjáró gyártás titkairól, tapasztalatairól mindent meg lehetett tudni. Honnan, ha nem a Land Rovertől. Volt mire építkezni.

A BMW ezzel a kocsival annyiban is különbözni kívánt a SUV-októl, hogy - külön kategóriát nyitva saját magának – SAV-ként nevezte el (Sport Activity Vehicle). Bár terepjáróként definiálják mégsem alvázas szerkezetű, hanem önhordó karosszériás. A háromezrestől a 4.8 literesig többféle motorral készül, benzines és dízel variációkban. A kisebbek sorhatosok a nagyobbak V8-asok, kézi és automata váltókkal. A nagy igény és a gyártási költségek optimalizálása okán azóta már nem csak Kaliforniában gyártják mint kezdetben hanem Mexikóban és Kalinyingrádban(!) is. 
Kétségtelen sikeres, mert már a harmadik generációnál tart a modell. Úgy, hogy időközben a kisebb X3 és a nagyobb X6 is megjelent belső konkurenciaként. Nyilván fejlődik a modell, mert fejlődnie kell. A biztonság, az elektronikus kütyük számtalan lehetősége mellett megjelent a harmadik üléssor lehetősége is. Emiatt a tengelytávot is megnövelték kissé. Nem feledkezhetünk meg az überváltozatról az X5 M-ről sem. A kissé képzavarosan sport terepjárónak definiálható modellt az irgalmatlanul erős motor és sportos futómű jellemzi leginkább, az egyéb külsőleg látható M-es jellemzők mellett.

Szerintem a hátsó indexbúrák alapban narancs színűek voltak, az átlátszó változat az extra volt. Ebben a léptékben a narancs szerencsésebb lett volna

Ugyanez az érzés léptékhelyesen

A két kisautó annyira egyforma a megjelenését, arányait kidolgozottságát tekintve, hogy teljesen egyként lehet kezelni őket a tesztünk alkalmával. Mindkettőnél az eredeti autó első szériáját mintázták meg. Igazán nem lehet róluk semmi olyat mondani, ami miatt ilyen olcsónak kellene lennie (vagy a többiek túlzottan drágák?). Finoman kidolgozott szép kerekek, különböző a felni is a két kocsin. A festésük is kellően vékony, jól látszanak a karosszéria törései, hézagai. A lámpákat, de még a jelvényét is tamponnyomattal készítették. A nyomat finomságát jellemzi, hogy a jelvényen is látszanak külön a színek. 

Nagyon jól átjön a típus, aki az eredetit ismeri, azonnal ráismer a polcon. Ez mindenképpen a kiskocsik arányossági és pontossági mutatója. Hasonló a beltér kidolgozottsága is, a típusra jellemző jegyekkel. A szokásos mérce a kormány minősége. A háromküllős verzió van bennük, és még a kormányközépen levő logó helye is jelölve van. A kormánygyűrű is meglehetősen vékony.

Úgy vélem, hogy a Realtoy kisautóiból nekem a szép része jutott ezúttal, így kellően nagy öntudattal parkolhatnak majd be a vitrinembe a többi „márkás” társuk mellé, hogy a BMW kínálat sora egyre közelebb kerüljön a teljesnek mondhatóhoz.

Sok a hasonlóság első ránézésre, de figyelmesen szemlélve rájöhetünk, hogy egyetlen közös elemük sincsen (kívülről legalább is)

Azért a farakást nem kell kihívásnak tekinteni

Nagyon BMW-s a két orr, ez kétségtelen

Most még csillog, de hamarosan ez is sáros lesz

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-07 Hairy Hustler

Megint egy idióta fantázianév (értelmezhetően le sem fordítható) aminek semmi köze a kocsihoz. Illetve egy sokadik kiadásban a modell már Flamin Manta néven jelenik meg. És ez az elnevezés már elindíthatja a kutatót a valóság felé. És akad is valami az irdatlan információhalmazban ami a „manta”, „autó”, „matchbox” közös halmaza környékén található. Manta Mirage néven valóban készült versenyautó, ha nem is túl nagy példányszámban. Viszont – többé-kevésbé - sorozatgyártású volt.

A forma egyszerű mint az ék

Az eredetiről készült fotókat nézegetve valóban egyértelmű hasonlóság fedezhető fel. Főképpen ha a részleteit vizsgálja meg alaposabban az ember. A karosszéria három hosszanti egységre osztása és annak ellentétes „hullámzása” már árulkodó jel. A fülke helye és kialakítása szintén hasonlatos. Vagy nézzük meg a hátsórész, esetleg az első lámpák kialakítását. Minő véletlenek. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy a Matchbox konstruktőrei ezt az autót vették alapul az ő „fantasy” faktorba sorolható modelljük megalkotásánál. Ha először nem is adtak neki még csak hasonló nevet sem, de a későbbiekben azért csak hagytak egy nyomot. Ha ezek alapján elfogadjuk és megszavazzuk az ős kilétét, akkor nézzük meg, hogy mi is volt tulajdonképpen.

A Manta Mirage egy középmotoros kisszériás sportkocsi amit a californiai Manta Cars gyártott. Az utcai használatra is alkalmas kocsi egy 5.7 literes V8-as McLaren M8-on alapult. Acél csővázas üvegszál erősítésű műanyag karosszériája volt. Tulajdonképpen ez egy kit car volt így kevés egyforma példányt lehet föllelni belőlük, ezért is nehéz a teljesen pontos beazonosítás. Talán a bizonytalanság miatt nem is érdemes többet foglalkozni az őssel, lássuk a mi léptékünk példányait.

Az alapmodell vöröses-bronzos kivitelben jelent meg narancs ablakokkal, ötös számmal az oldalain és az elején, de készült skorpiós matricával is. Ezen korai példányok nagy ritkán készültek színtelen vagy lilás árnyalatú ablakokkal is, amik eléggé keresettek lettek mára már. A sokféle színösszeállítás (sárga, zöld és egyéb fura színek) közül az egyik legdinamikusabb és legelegánsabb megjelenésű a fehér színű változat, kockás versenydekorációval, piros csíkokkal, narancs üvegezéssel. Igen vonzó összeállítás. Nekem is egy ilyenem van, nézzük meg közelebbről.

Matchboxosan magas felépítés, eltérő első és hátsó kerekek

Az arányokról és a valósághűségről ebben az esetben nem beszélhetünk, inkább csak önmagához képest érdemes elmélázni a látottakon. A kocsi mindenképpen realisztikus és elképzelhető a valóságban is, ha nem is pont a közutakon. Versenyautóként semmi kivetnivaló nincs a formájában, a kor stílusjegyeit hordozza, talán egy kicsit előretekintően. Fantáziamodellként viszont elég reális részleteket mintáztak meg a külsején és a belsejében is egyaránt. Kicsi de jó rugózása van, jól gurul. Más nem is kell a játékos gyerekeknek. 

A gyűjtők maximum a sokféle variáció begyűjtésével szerezhetnek maguknak örömet. Ennél a modellnél volt bőven alternatíva. Ha csak a nevét nézzük: ugyanaz a kaszni háromféle néven is futott (később még Super GT néven is kiadták) az 1971-78-ig tartó gyártásban..

Összességében semmi különös nincs ezzel az autóval, egy a sok játékautó közül, az ő kis – gyűjtők számára érdekes – részleteivel, változataival.

Ütős a dekor, de nem csicsás

A kondenzcsíkot nem ez a kocsi húzta

Minimális homlokfelülettel rendelkezik

Pici lámpa, kipufogók és kész is a minimál design

Nem délibáb, valós a kocsi

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:

Alfa Carabo
Datsun 126

Dodge Charger Mk lll.

Vauxhall Guildsman

OSI Bisiluro Silver Fox

Lamborghini Marzal

Matchboxon kívüliek: Schuco BMW Formel 2

Nagyon régóta birtoklom ezt a kis versenyautót. Olyan kis törékeny, arányosan kecses formája van, hogy tulajdonképpen játszani nem is igen lehetett vele. Én sem tettem oly sokszor, így többé-kevésbé jó állapotban megmaradt. A korabeli Matchbox F1 masszív versenyszivarral összevetve tulajdonképpen még inkább a finom kidolgozás, a törékenység a jellemző rá.

F2 anno 1970

 BMW Racing

A BMW mindig is ismert és elismert volt az autóversenyzés világában mind autóépítő mind motorbeszállítói minőségében egyaránt. Nem meglepő tehát, hogy az F2-es motorjainak és később a Forma 1-es turbo motornak is az őse egy hatvanas évekbeli utcai kocsiból vett másfél literes blokk. A cég első F2-es kalandja 1967-ben volt. Jóllehet egy Lola kasznit használtak, de már egy 1,6 literes 248 lóerős BMW M10 erőforrás volt benne. Ez egy tizenkettedik helyre volt elég akkor. A következő évben már BMW T102 néven gurult rajtvonalhoz a cég két versenyautója, egyre több sikeres helyezéssel. Igazán nem volt megbízható a gép, a kaszni nem tudta azt a minőséget produkálni, amit az erős motor elvárt volna. A kaszni problémákat kiküszöbölendő a cég úgy döntött, hogy saját konstrukcióval áll elő. 

Az 1970-es év hozza meg tehát az átütő sikert a bajor autógyárnak a Formula 2-ben. Olyan nevek voltak ekkor a csapatnál mint Jacky Ickx és Dieter Quester. Később a motorok már kétliteresek voltak és egyre több versenyen értek el jó pozíciókat, győzelmeket. A cégvezetés mégis úgy döntött, hogy inkább csak a motorokat biztosítják. Az autóépítést másra hagyják. Így a rövid életű BMW Formel 2 sikerei ellenére inkább csak történelmi momentum lett, a harsogó siker helyett.

Törékeny lendület

A fenti rövid történeti áttekintés is olyan kis szerény mint maga az autó vagy maga a modellautó. A Schuco mindezek ellenére kitett magáért és jól megmintázta a versenygépet. Jóllehet az eredeti autó is többféle módosításon ment keresztül a lemodellezett verzió is valahol ott áll a sorban. Finom kis részlet például a kocsi elején fölül kialakított kis légbeszívó nyílások. A kocsi kecsességét inkább sikerült visszaadni a fehér (majd később metálkék!? színben) kisautóban, mint a motor komoly teljesítményét. Ahogy az a Schuco modelleknél szokásos az autó alján feltüntetnek néhány műszaki adatot is. Innen kiderülhet, hogy a 295 lóerős változatot mintázták meg. 

Adattábla a hasán kidomborítva

A Schuco kisautóknál a tengely a gyenge pont véleményem szerint, mert az mindig elhajlik, bármilyen óvatos kezelést is kapjon. Ez az autó alig játszott, így jobbára a műanyag doboz által a tartószivacsba nyomva töltötte ideje nagy részét. Mivel maga a kocsi súlya jelentéktelen, valószínűleg a hosszas dobozos előfeszítés hatott a tengelyek egyenességére. Nem feltűnő, de látszik egy kicsit, hogy a kerekek „trapézosan” állnak. Mindazonáltal jól gurulnak. A kerekek kidolgozása is részletes, bár nem áttört a felni. Ennek nyilván technológiai okai is vannak, hiszen akkoriban ebben a léptékben áttört felnit még senki sem készített. 

Jól látni a kissé trapézosan álló kerekeket. Lehet, hogy az igaziaknál is így volt korrekt a futómű?

A kaszni fém része két részből tevődik össze. Ez elég határozottan látszódik, ami nem tesz jót az összképnek. Nagyok az illesztési hézagok, ami messze nem az eredeti szivar simaságát hozza vissza. Az első és hátsó stabilizátor szárnyak a helyükön vannak, csakúgy mint a rajtszám körül levő különböző szellőzőnyílások. 

A mini szélvédő pontosnak tűnik, bár léptékhelyesen nyilván vékonyabbnak kellene lennie. A tükrök a helyükön vannak méretben, formában kialakításban egyaránt. Érdekes, hogy erre – egy versenyautónál - hangsúlyt fektettek, holott sokszor utcai autóknál is lemarad. A tükröket a küllősre kiképzett kormány köti össze, egy panelt alkotva. Belegondolva, nem is lehetne más módon megoldani ezt a helyzetet ennél az autónál. 

Űrhajós vagy pilóta a sofőr?

A versenyző figura nagyon merev és egy betuszkolt űrhajós látszatát kelti a nézőben. Szögben sem áll jól és túl sokat is mutat. Emellett feltűnő ezüst színű, ami aztán végképp nem egy színes overálba bújt versenyzőt juttat az eszünkbe, sokkal inkább valamilyen ég(felett)i járműkormányost. A motor és a vele együtt levő hátsó futómű kidolgozása inkább sematikus, mint pontos, de nem is zavaró. Nyilván ma már ennél pontosabban is meg lehet jelentetni egy ilyen versenyautó erőforrást de ez a kisautó már több, mint negyven évvel ezelőtt készült. Jobban megnézve valószínűsíthető, hogy csillogó alkatrészek egyetlen panelból vannak kialakítva. Ennek megfelelően nem csak a motor és a kormány-tükör kombó tartozik egybe, hanem az első futómű egyes részei illetve a hátsó kerékmerevítő rudak is. Nem zavaró, mégis jó ötlet. 

Itt látszik a szkafanderes szakember

Arányos könnyed formák

A motor lehetne pontosabb is

A pirosból rózsaszínné fakult dekoráció ifjúkorom tuningolási alkalmainak eredménye. Ismét dicséret a filctollgyártónak, mert annyira beleitta magát a fehér festékbe a szín, hogy semmivel sem tudtam eltávolítani onnan. Összességében egy szép kis modellautóról beszélhetünk, finomságával ma is megállja a helyét. Csak a játszás tilos vele.

 Lehet, hogy az eredeti még közelebb lapult a pályához? Nehéz eldönteni

 Az illesztés nagyon erősen ront a képen

Ezekre még igaz volt a lapított szivar forma

A kerekek így is szépek

Ahogy a többi hasonló versenyautó is kinézett profilból annak idején

Átalakítás: Matchbox MB-39 Rolls-Royce Silver Shadow

Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy titkos oka van, de bizonyos Matchbox típusok nagyon ritkák a kisautó-kereskedelem virtuális pultján. Mások meg gyakran előfordulnak. Ilyenek például a Rolls-Royce Silver Shadow különböző változatai. Akik már gyakrabban olvassák ezt a blogot, találkozhattak a típussal és sejthetik, hogy engem inkább a karcos, leharcolt példányok ihletnek meg. Nekem ők jelentik a kihívást. Az ő restaurálásuk vagy éppen átalakításuk jelentik az örömet, a mennyiségi kihívásokkal szemben.

A legsérülékenyebb részek

Fogyóeszköz

A kezdő képek jól mutatják, hogy a Rollsok amik hozzám kerültek messzemenően kielégítik a romos Matchbox definícióját. Viszont maga a kisautó nagyon jó alap. Talán mert ebben is – mint az igaziban – van anyag még bőven. Igaz, hogy törik, hajlik, lemorzsolódik egy idő és bizonyos bánásmód után, de javítható. Kellő türelemmel.

Hiány itt is, ott is

Amit még eddig nem mondtak el nekünk

A kocsi történetéről – bár mindenkinek a szeme előtt tulajdonképpen ez a karosszéria jelenik meg, ha a Rolls-Royce szóba kerül – azért nem árt néhány mondatnyi ismertető. Tudván, hogy a részleteken a Totalcar oldalain csemegézhetünk, így azokra a részekre koncentrálva, amiket még esetleg az angolos ködfátyol fed.

A kocsi az elődeihez képest egy hatalmas technikai ugrás volt. Minden, akkor elérhető luxus belekerült. Motoros mozgatású volt mindaz amit mozgatni lehetett. Fékrásegítő és - Citroën licences - automata szintbeállítós rugózás is belekerült. Nem véletlen talán, hogy a cég legnagyobb példányszámban gyártott modellje lett az idők során. Összesen 16717 db készült belőle a 12 éves gyártási időszak alatt. A márka első önhordó karosszériás modellje volt. A négyajtóson kívül kétajtós és nyitott változata is készült. Érdekesség, hogy a General Motors szállította az a négygangos Turbo Hydromatic automata váltót a motorokhoz, illetve gyári rendelhető extra volt a beltérben a sofőrt elválasztó üvegfal.

A lendületes elegancia

Újraélesztés

Ezek után nincs más teendő, mint kellő tisztelettel életet lehelni a roncsba. Miután a leginkább sérülékeny pontja az „A” oszlop valamint a mögötte levő ablakpanel ment tönkre, azokat kellett csak pótolnom. A színválasztás kérdésében pedig az eddigiektől eltérő, de autentikus fényezés kiválasztása volt a lényeg. Így lett fekete, ami reális és praktikus is. Kiemeli az autó formáját és a modellre jellemző sok krómot. Különösebbet nem lehet már hozzátenni a korábbi tesztekhez sem, így következhet a vizuális élmény. (A nyitóképen szereplő másik példány is hamarosan előkerül majd.)

A sötét alapon jól mutatnak a krómok

Itt, ott társak, ilyen-olyan állapotban

Nagy a csomagtartó de szerintem kevesen használták ki igazán

Belül minden bőr meg fa

Világos bőrborítású fejtámlák hátul

Itt a nyitott verzióval együtt parádézik

Vendégpost - Matchboxon kívüliek - Majorette No. 210: Volkswagen K70

A bejegyzésért előre is köszönetet szeretnék mondani Trolleybusnak, mivel az ő billentyűzetéből kerekedett ki az alant olvasható szöveg. Szerintem nem vagyok egyedül szerkesztőink között azzal, hogy szeretnék egy példányt birtokolni a címben említett kisautóból (bár Andrew0807-nek mintha lenne...). Rendkívül ritka darab, az ismert hazai aukciósportálon sokszor többezer forintért kel el egy-egy példány. Bármilyen hihetetlen, ritkaságának nem az az oka, hogy keveset gyártottak belőle, hanem az, hogy rendkívül gyenge anyagminőséggel sikerült megvalósítaniuk. Hogy ez utóbbit miből gondolom? Csak annyiból, hogy bolhapiacon többször találkoztam már a kisautók között olyan szinten törött és hiányos példányokkal, amik még fillernek sem mennének el egy-egy gyűjteményben. -Tommi-

A szó innentől Trolleybusé:

Jómagam leginkább amerikai autó fanatikus volnék, a XX. század 60-as, 70-es évekbeli modelljei iránt rajongok (főleg). Egy egykor szintén nagyon szimpatikus minőségben dolgozó francia cég, nevezetesen a Majorette hasonló időből származó autói is kedvesek a szívemnek, még akkor is, ha azok történetesen nem amerikai eredetit mintáznak. Na jó, azért alapból az európai és ázsiai márkákat is elfogadom persze, ha szimpatikusak. (Igaz, ez mondjuk az amcsi gépekre is.) Mikor egyszer aztán az interneten egy ilyen szép, dobozos Volkswagen K70 kellette magát a fentebb említett cég egykori kínálatából, tettem egy próbát és nyertem. De kezdjük az elején!

Volkswagen. Vagy inkább NSU?

A K70-es története fontos mérföldkő a VW történetében, mivelhogy ez lett volna az utolsó NSU. Végül azonban már nem tudott az lenni, mert 1970-re, mikorra gyártani kezdték, megszűnt a hárombetűs márka. Az autót eredetileg a szintén korszakos NSU Ro80, nagy limuzin kistestvérének szánták, végül ez lett az első orrmotoros fronthajtásos Volkswagen. A Wankel-motoros őssel ellentétben, ezt a járgányt már soros négyhengeres, vízhűtéses motor hajtotta, 1,6 és 1,8 literes kivitelben, bár a kezdeti tervekben még szerepelt a bolygódugattyús erőforrás használata. Az 1,6-os 70 – igazából 75 – lóerőt tudott produkálni, amit később 90 lóerőre is feltornásztak, míg az utolsó gyártási évben megjelenő 1,8-as már 100 lóerőre volt képes. A név is innen származik: a K a „Kolben”-re, vagyis németül a dugattyúra utalt, a 70 pedig a motorteljesítményre. A megkülönböztetés indokolt volt, miután az NSU-t az Ro80 Wankel motorja gyakorlatilag csődbe rántotta, mert az, a megoldás, amit az NSU használt, nem bizonyult megbízhatónak. Előszörre, mikor még csak az Ro80 tűnt fiaskónak, de a márka még nem, az autót szintén NSU-ként akarták bemutatni 1969-ben, hogy ez végül nem így történt az annak volt köszönhető, hogy a VW pont akkor, gyakorlatilag órákkal azelőtt egyszerűen felvásárolta az Auto Uniont, amibe az NSU is tartozott, így ott helyben lett NSU K70-ből Volkswagen K70. 

A VW amúgy is akart valami újat, így kapóra jött nekik az új K70, miután a Type 3 és Type 4 modellek nem hozták meg a várt sikert. A Type 1 amúgy maga a Bogár volt, aminek az alapjain készültek eme későbbi kocsik. Nos, a K70 új is volt, meg korszerű is, csak éppen más technikájú, a soros vízhűtéses négyhengeressel, mint az anyacég léghűtéses boxermotorjai, és ez állítólag olykor bizony kiakasztotta a nem ilyen motorhoz szokott márkaszervizeket. A VW ezért talán kicsit mostohán is bánt a K70-nel az idők során, meglehetősen alulreprezentálták, s mindösszesen 210 000 darabot gyártottak belőle. Így aztán mikor megjelent az első Passat 1973-ban, amelyet a típus helyére szántak, egy évre rá, 1974-ben a K70 gyártását be is fejezték. A K70 emiatt a Passat közvetlen elődjének tekinthető. A néminemű mellőzöttség és a kevés legyártott példány miatt lett végül a K70 a Volkswagen egy kissé elfeledett modellje.

Schönes großes Auto

Szép nagy autó, legalábbis a Volkswagen addigi típusaihoz képest. A négy és fél méteres hossz mellé, több mint másfél méteres szélesség és kicsivel ez alatti magasság tartozott; a négyajtós szögletes karosszéria – mely valóban hasonlít az előd NSU Ro80-éra, letagadhatatlanná téve a rokoni szálat – tágas belteret és jól pakolható csomagtartót eredményezett. A kocsi az alatt a négy év alatt, amíg kapható volt sem úszhatta meg a ráncfelvarrást: megjelenésekor még téglalámpás volt, 1973-tól viszont már dupla körlámpák világították meg az utat előtte, és ekkortól kapott 1,8-as motort is. A K70 csak limuzin változatban létezett, se kombi vagy más verzió nem készült belőle, szemben az utód Passattal.

Nettes kleines Auto

Szép kis autó, annyi igaz. eBay Béla játékboltjában bukkantam rá, ahol egy csomó régi Majorette-t kínált eladásra egy illető, számosat eredeti dobozában, ebből kettő autó érdekelt, de míg az egyiket lecsapták a kezemről az utolsó pillanatban, addig a másik megmaradt, s az történetesen ez a K70. Most kéne szót ejtenem, hogy mikor és meddig volt megtalálható a Majorette kínálatában, de sajnos a Majorette-nél katalógusok terén messze nincs az a bőség, mint a Matchboxnál, nekem per pillanat mindössze csak egy 94-es katalógusom van, és sajna weboldalt sem találtam ami – hasonlóan újfent a Matchboxhoz – listázná évek és típusok szerint a francia gyártó kínálatát. (Az azért feltűnt, hogy a Majorettenél nincs akkora modellpaletta az évtizedek alatt sem, mint például a Matchboxnál.)

(1974 és 1977 között találjuk meg a Majorette katalógusaiban a K70-et, 1978-tól leváltotta a Golf I. -Tommi-)
Az autó a kornak megfelelően fém kasztnival és alvázzal rendelkezik, illetve nyitható első ajtókkal. Az elejét megfigyelve a típus ismeretében azonnal kitűnik, hogy ez az utolsó szériás K70, mivelhogy a dupla lámpás változatot mintázták meg Franciahonban. A csomagolás a korabeli Majorette megoldás, egy helyes átlátszó műanyagdoboz, aminek két részét két fül rögzíti egymáshoz. A talp két végén lévő pöckök akadnak be a búra két végén kialakított lyukaiba, ezek egyikét benyomva már le is emelhető a talpról. Érdekesség, hogy a nyolcvanas években már nem ilyen szofisztikált csomagolást használtak, hanem ennek alapján egyszerű, lágy műanyagot forrasztottak össze, amit már szét kellett tépni, hogy a játékhoz férjen az ember, ezért abba szemben ezzel már nem lehetett rendesen visszacsomagolni az autót – pont mint ahogy a Matchboxnál is eltűntek a füles dobozok a makaói időkben. A burán lévő egyszerű „Majorette” feliraton kívül csak a doboz alján lévő kék-rózsaszín „Majorette pöttyös” papíron lehet látni miféle játék is ez.
Maga az autó szépen gurul, persze nem olyan szépen, mint a korabeli Matchboxok, de ez igaz az összes korabeli Majorette-re. Az ajtók nehezen nyílnak, ami bizonyíték a dukkó állapotán kívül arra, hogy nem játszották szét. Sőt, szerintem egyáltalán nem játszottak vele. Persze a nehezen nyílás oka a kis drót is, ami helyesen a kasztnihoz rögzíti az ajtókat – amik amúgy nem illeszkednek tökéletesen a karosszériához –, de erre ekkora méretarányban és korabeli gyártástechnológia mellett fel kell készülni. A kocsit egy, az alváz fémjéből kialakított nagy vonóhorog koronázza meg, növelve a játszhatóságot vontatmányok huzigatásával.
Mint játékszer és mint gyűjtői darab is tökéletes!

Mutatós darab ebben a színben

 Éjjeli országúton...

 Duplalámpás, tehát az utolsó szériából való

 Vonóhorog is van

 Szép a kormány

 Bajuszkapcsolók és sebváltóbot is van, még ha az előbbiek nem is látszanak a legjobban

 Az alváz a szokásos Majorette, kis nyílással a közepén

 Doboz nyitva, kisautó a talpon. A burán egykoron talán árcédula lehetett...

 Anno így lehetett a boltban fellelni. A kis címke a könnyebb azonosítást segíti.

 A doboz alján pöttyös Majorette-papír, kis modellajánlóval

 Az első generáció a szögletes fényszórókkal.

 

Frissítés után dupla körlámpákkal

 Az NSU Ro80