Matchbox MB-45 Ford Group Six

1968-at írunk amikor a korábbi Le Mans és egyéb sikereket hozó Ford GT40 helyére egy új modellt hoz a gyár a Group 6 kategória (Versenykategória volt a GT autók számára. Az általában 1000 kilométeres versenyeken kiegyenlítődött a kis és nagy teljesítményű motorok közti különbség és a hangsúly a megbízhatóságra és gazdaságosságra tevődött át.) előírásainak megfelelően: A Ford F3L vagy hivatalos nevén a P68 jelű versenykocsit, azaz a Ford Group Six-et. 

Goodwood feeling

A Len Bailey tervezte, Alan Mann Racing építette igencsak gömbölyű kinézetű kocsit elsősorban Európa nagy versenypályáira szánják. A motor és a kaszni felépítése is egy későbbi F1-es autó alapjaival egyezett meg. Szegecselt alumínium önhordó kialakítású karosszériája volt acél merevítőelemekkel, melyek a futóművet tartották. Háromliteres nyolchengeres motort kapott és a karosszériáját szélcsatornában alakították ki. A kétüléses zárt karosszéria igen alacsony kialakítású volt, ezért igen jó, Cw0,27 értékkel bírt. A tetőn egy kis ablakot képeztek ki, hogy minél inkább a nyitott autókhoz hasonló legyen. A korai példányokon még a visszapillantó is itt az ablak előtt a tetőn volt elhelyezve. Később – némi szerencsétlenségek után - a még nagyobb stabilitás és leszorítóerő érdekében kisebb első és nagyobb hátsó légterelőket is tettek rá. A hűtőt előre tették, ezért később a levegőnyílást meg kellett nagyobbítani a hatékonyabb hűtés elérése érdekében. Két flexibilis tankja volt a két szélén.A kocsi végsebessége 350km/h volt. A Ford Cosworth DFV V8 motort a hosszában a fülke mögött erősítették a karosszériához, tartószerkezeti szerepe nem volt. A kornak megfelelő Forma 1-es elvek szerint teljesen független kerékfelfüggesztése volt. 

Kétségtelenül nagyon lapos és áramvonalas

A rövid tesztek után a kocsi első versenye az 500 mérföldes Brands Hatch-i futam volt. Az összesen három épített példány közül az egyik indult a versenyen és végig vezetve a második legjobb köridőt futotta. Azonban a verseny vége előtt motorhiba miatt kiesett. A további versenyeken is sorozatos problémák jöttek elő. Ennek ellenére a csapat erősen bízott a kocsi sikerében, mivel a műszaki hibák ellenére, amikor a kocsi versenyben volt igen kimagasló teljesítményt tudott nyújtani. Pénzügyi problémák és a Ford hezitálása miatt a kocsi végül is nem futott be versenykarriert, de a „mi lehetett volna belőle” kategória egyik legszebb példánya lett. Három példány van belőle jelenleg is, Goodwoodban szokták mutogatni az éves vonuláson.

Bár nem az eredeti színe ez, de nagyon szép meleg zöld árnyalata van ennek is

A Matchbox által megformázott kis Ford hozza az eredeti autó nagyszerűségét, ami elsősorban a formai kialakításra értendő. Mivel az eredeti autó nem volt sikeres a versenypályán, ezért ma nem is annyira ismert, viszont a dizájnja még mai szemmel is teljesen profi, érdemes volt kicsiben is megjelentetni 1969-ben. Ekkor még ismert is lehetett, hiszen párhuzamosan a versenypályákon is futotta köreit. A zöld mindig is az angol versenyautók színe volt, talán ezért is jelent meg alapszínként a zöld. Igaz, hogy metálos, igaz, hogy nem az az árnyalat de mégiscsak zöld. Később több színben is kiadták, többféle versenyszámmal az elején. Volt szögletes és kerek matrica is köztük. Ezek között akadnak meglehetősen ritkák is, például az első kocsikon a kör alakú mezőben a hetes szám ilyen. 

A hátsó rész nem teljesen hű a valósághoz

A karosszéria kialakítása jól követi az eredeti kocsi nyúlánk formáját. A legelső változatot mintázták meg, a karosszéria módosítások ezért nincsenek rajta még. Egyedül a tetőablak hiányzik, csak a helye van kijelölve. A hátsó lámpák és a kipufogók köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Mintha a hátsó fal magassága kissé nagyobb, magasabb lenne (lejjebb kezdődne) a valóságban (a két nyílás a kipufogók mellett csak a későbbi verziókon került rá). Az elején a lámpák alatti kerek – talán index - lámpa és mellettük levő kerek levegőbeömlő nyílások hiányoznak a modellről, még jelzés értékkel sem karcolták bele (igaz, ezek egy későbbi verzió jellemzői). Az ablaktörlő és a belső elrendezés a helyén van, csakúgy mint a fölső légbeszívó rések. Az első kerekek között, a légbeszívó nyílást is körbefutó karosszériaelem illesztési vonal túlságosan hangsúlyos, bár kétségkívül a helyén van, ott és úgy. A hátul fönt levő dupla hűtőrács is valószínűleg még az első példányok jellemzője, mert miután az eredetire rákerültek a hátsó stabilizátor spoilerek, egyetlen képen sem lehet ott nyílást látni. 

Jó belegondolni, hogy egy hangulatában és stabilitásában is jól eltalált kisautót tarthatunk a kezünkben. Bár az én példányom nem makulátlan, lévén az eredetivel közel egyidős, de m indig jó ránézni és elképzelni egy korabeli verseny hangulatát. Egy olyan korszak versenyeinek emlékét melyek még valóban a küzdésről, az izgalmakról az autó-autó elleni harcról szólt.

Még a motorimitáció is a helyén van

Arányok, formák, élek, vonalak, görbék mind a helyükön

A beltér is rendben van

Az ős mellett egészen újszerűnek hat

Kár, hogy nem lett sikeresebb és nem  ismerhettük jobban

Tökéletes a modell