Matchboxon kívüliek: Johnny Lightning #242 - 1955 Chevrolet Nomad

Az 1957-es Chevy Bel Air-ek – és egy, illetve két évvel fiatalabb bátyjai – iránti rajongásom nem újdonság hevenyészet webnaplónk visszatérő olvasói számára. A fenti linkre nem csak azért érdemes kattintani, mert szemenszedett lekattintáslotyók vagyunk, hanem mert ez alkalomra egy a korát jelentősen megelőző testvérét szeretném bemutatni, így tán nem árt felidézni, hogy mi fán is terem.

Nomád

Őrülten nehéz megmondani, hogy az 1955-ben debütáló Nomad pontosan mi is. Azt egyszerűbb, hogy mi nem. Nem egy egyszerű személyautó alapú áruszállító, hiszen arra a Chevroletnek volt a 150-es, meg a 210-es sorozatból is – akkor a felszereltségi szintek úgy néztek ki náluk, hogy 150, 210, Bel air – megoldása, ablakok helyett lefalazva, ahogy kell. Nem is ablakokkal felextrázott áruszállító, mert az meg a Handyman volt, szintén 150-es és 210-es felszereltséggel. Nyilvánvalóan nem családi kombi, mert annak magyarázatra nem szoruló okokból négy ajtaja van. Ilyen is van, az a Townsman – bár lehetséges, hogy az csak 210-esként – meg a Beauville, ami meg megkapta a Bel Air felszereltséget. Szóval ezek mind nem a Nomad.

 1955-ös Chevrolet kombi katalógus. A borítón a zászlóshajó, a Nomad.

 A második-harmadik oldalak is javarészt a Nomadról szólnak.

 A negyedik-ötödik oldalon ott a többi testvére is. Itt jól látszik, hogy a Nomad miben más, mint a többiek.

A hátsó borító mi másról is szólhatna, mint megint a Nomádról.

Ez nem szerepel a katalógusban, mert az személyautókról szól, ez meg egy Van. Egészen pontosan 150-es sorozatú, 1955-ös Chevy Van.

Minek nevezzelek?

Átnéztem egy csomó korabeli GM brossúrát és technikai leírást, össze-vissza hol csak Nomadnak, hol meg Nomad Bel Airnek, máshol meg Nomad Bel Air Station Wagonnak hívják a drágát. Magán az autón oldalt, egészen hátul szerepel is egy Bel Air felirat, szóval valószínűleg a középső változat lehet a helyes megfejtés. Én minden esetre innentől mosom kezeim abban a kérdésben, hogy mi is a neve ennek az autónak.

Ez mi ez?

Akkor mi? Akármennyire bénán is hangzik, a Nomad egy kupé-kombi, amit telepakoltak minden olyan extrával, mint a táplálkozási lánc csúcsán álló kupé párját, a Bel Airt. Hogy még jobban elkülönüljön a testvéreitől, a b-oszlopot megvastagították és megdöntötték, ugyanannyira mint a hátsó ajtót és szélvédőt. Nem kétséges, ettől sokkal jobban néz ki, de bizonyosan pocsékolja a rendelkezésre álló helyet, amitől minden normális asztalos, vízvezetékszerelő, vagy bárki, aki munkakombit használ, bőszen szentségelt volna. Szóval a Nomad az egy kétajtós, jól felszerelt, nem különösebben praktikus kombi. Önellentmondás? Hát persze! Hogy kinek szánták mindezt 1955-ben? Én bizony meg nem tudnám mondani, de szerintem a GM-nél sem tudta senki. Ma már könnyen rávágjuk, hogy olyasvalakinek, aki sportos életmódot él, be akarja tenni hátra a golfütőit, a síléceit, a kempingcuccát, a hegymászó felszerelését és nem akar lemondani a kényelmi felszerelésekről, nem akarja a beltér szövetborítását vinylre cserélni, és ez a második, játszó autója. Na de 55-ben? A szörfösöknek egy új autó túl drága móka lett volna.

A vége a történetnek az lett, hogy bár a közönség értékelte a Nomadot, az eladások közel sem voltak olyan rózsásak, mint ahogy a GM remélte. Mindössze 8368 darab fogyott belőle – és ezzel az első generációnak számító, de markánsan eltérő kinézetű 56-os és 57-es modellhez képest ebből ment el a legtöbb –, míg a szerintem hozzá legközelebb álló Handymanből is 17 936. Hogy értsük, hogy ez mekkora érvágás lehetett a GM-nek, látnunk kell, hogy a két- és négyajtós kombi változatok – beleértve az áruszállítókat is – mindössze kétféle karosszériaváltozatot adnak ki, míg a Nomad egy a többiektől jócskán eltérő harmadikat. Irgalmatlan sokba kerülhettek a szerszámok és nem hiszem, hogy a Nomad visszahozta a befektetést. Abban az évben egyetlen Chevy volt, ami rosszabbul fogyott, mint a Nomad, mégpedig egy bizonyos üvegszál karosszériás sportkocsi, bizonyos Corvette. Abból mindössze 700 darab – nem írtam el – kelt el, és így nagyon kevésen múlott, hogy egy autóipari legenda meg se szülessen. Persze, ez már egy másik történet, melyet elmeséltünk már egyeszer. Biztos, hogy a Nomad szép, de egy kombi nem praktikus két ajtóval.

Az 1955-ös Nomad a motorháztető alatt is olyasmit hordott, amivel nem kellett szégyenkeznie a gazdájának. Mindössze egyetlen blokkal, a 265 köbhüvelykes (4,3 liter), V8-as small blockkal (bruhaha) volt rendelhető, de ez háromféle változatban is érkezhetett. A kéttorkú karburátoros alapváltozat 162 lóerőt tudott, a „Power Pack” opció a négytorkú karburátorával és más teljesítménynövelő extrákkal már 180 pacit adott le, míg a modellév közben bevezetett „Super Power Pack” opció, magasabb kompressziójától már 195 paci szaladgált a motorban. Váltóból a háromsebességes manuális volt az alapváltozat, de kínálták 3+1 (overdrive) manuálissal, illetve mindössze kétsebességes Powerglide automatával.

János legyen...

A Johnny Lightning 2000-ben, még a Praying Mantis éra alatt dobja piacra az 1955-ös Chevy Nomad értelmezését. Ha minden igaz, akkor pont e post tárgya, a White Lightning sorozatba tartozó – ami nagyjából annyit tesz, hogy fehérfalú abroncsai vannak –, kék-fehér verzió a premiermodell. Hogy rövid legyek: nem tudok belekötni. Az arányok jók, a kiemelések és az apró részletek ott figyelnek a helyükön. Még azt is megkockáztatom, hogy a későbbi Nomádok – merthogy elkészítették az 1956-ost és az 1957-est is – közül is ez sikerült a legjobban, a többi 1955-ösről meg nem is beszélve. Irtózatos csicsahalmot sikerült erre a remek öntvényre szabadítaniuk a későbbiekben, ami meg amúgy elfogadható kivitel lenne, valahogy – szerintem legalábbis – nem mutat olyan jól, mint ez. Igaz, van egy „félkész projektautó” változat, amit nagyon szívesen birtokolnék. Extra, hogy a motorháztető nyílik és odabent megcsodálható a V8. A háromhüvelykes kategóriában szerintem ez a legjobb 1955-ös Chevrolet Nomad értelmezés – legalábbis eddig. Érdemes ránézni a Greenlight 55-ös Bel Air-jére, hiszen a két autó az a-oszlpig ugyanaz – mármint az eredeti, nem úgy értem, hogy a két kisautógyártó cég másolta volna egymást. Ugye, hogy a Johnny Lightning messze jobb?

 Rengeteg apró részlet mind a helyén és az arányok is jók. A motorháztetőn azt a valamit az amerikai Chevy szleng időnként madárnak hívja. Ördög tudja, én még nem láttam madarat a szárnyai végén két függőleges vezérsíkkal.

 Ott lakik a V8!

 A fehérfalú abroncsai miatt tartozik a White Lightning sorozatba.

 És igen, még a kormánya sem csak egy pizza!

 A hátsó végén ott a Bel Air felirat, mint az eredetin. Akkor most hogy is hívják ezt az autót pontosan?

Egy ilyen helypocsékoló hátsó kialakítástól minden jó munkásember szentségelt volna, de vitán felül szép.