2008/07/17

Matchbox MB-72 Ford Supervan 2

Amikor kissrác voltam, akkor a szüleim vették nekem az Autó-Motor című kiadványt. Még olvasni sem tudtam, de lelkesen lapozgattam és nézegettem benne az autókat. Aztán mikor megtanultam olvasni akkor sem volt másként, a lapok jöttek, én meg akkor már olvastam is őket. (Aztán egy nagytakarítás során édesanyám a megkérdezésem nélkül kidobta az egész halom régi újságot, úgy ahogy van, merthogy „minek az már”. Nem mondom, hogy nem voltam emiatt dühös, de már nem volt mit tenni.) Ha jól emlékszem, az Autó-Motorban láttam én először a Ford Supervan 2-őt. Arra világosan emlékszem, hogy a szörnyeteg raktérbe építettek valamiféle versenyautó-motort, de nagyjából ennyi maradt meg róla a fejemben. Elkezdtem túrni a netet további információért, de annyi találatot kaptam a Matchbox megtestesülésről, hogy eltartott egy darabig, míg kitúrtam a lényeges információt. A legtöbb használható adat a hazai Ford Taunus rajongók oldaláról került elő.

Tehát a lényeg: 1983-ban ráépítettek egy erősen módosított Ford Transit karosszériát, a Ford C100-as C-csoportos versenyautójának alvázára, hogy aztán promóciós célra használják. Innentől a Taunus rajongók oldalát idézem: „A Supervan 2, az 590 lóerős, 3.9 literes, V8-as DFL Cosworth motort kapta. Csövekkel erősített alumínium karosszériája volt. Elsősorban demo célokra használták, a BP, Duckhams és a Goodyear reklámautója volt. A Tyrell akkori versenyzője, Martin Brundle Silverstone-ban 283 kilométerórás sebességet ért el vele, de elmondása szerint ennél a sebességnél már kalandos volt az úttartása a szerkezetnek.” A Supervan 2-őt valamikor szétszerelték és visszaállították az eredeti C-csoportos formájába, hogy régi versenyautóknak rendezett futamokon indítsák. Hogy ez mikor történt, sajnos nem sikerült kiderítenem, de melengette a szívem, hogy az egyik forrás ezt – fogalmazzunk így – meglehetősen helyteleníti, és arra hivatkozik, hogy „állati baró volt Matchboxként ezért könyörgünk, ne tegyék”.

Tökéletesen egyetértek az előbbi kijelentéssel, az alvázán 1985-re datált MB-72, mely először az 1987-es katalógusban bukkan fel igencsak jól sikerült. Gondoskodtam képekről az eredetiről, érdemes összehasonlítgatni a modellel! Összesen két bakit, tudok felróni: a karosszérián nyilvánvalóan arab számmal íródott a neve, míg a Matchbox következetesen római számmal írva hivatkozik rá, még az alvázon is. Az eredetin a spoiler is kék, illetve a hátsó szélvédő alatt is van egy Ford embléma. Az MB-72 nem csupán az itt is látható eredeti festésével került be a Matchbox kínálatába. Később előfordul a Team Matchbox sorozatban és a Light and Sound-ok közt is. (Az előbbi még nem szerepelt itt, ezek egy versenygép + átalakított Convoy trailer + kísérőautó kombók.) Idővel a versenyautó szerepkört is levedlette, a Light and Soundban mint rendőr, illetve mint mentőautó fordul elő.

Matchbox MB-72 Ford Supervan 2. Nem látszik rajta, hogy huszonvalahány éves.
Itt látható kettő az apró bakik közül, a spoiler nincs lefestve és hiányzik hátulról a logó.
A maga idejében a világ legdögösebb furgonja volt.
Szerintem még most is üt.
Szerintetek érdemes volt feláldozni a Supervan 2-őt, hogy egy ilyen C-csoportos versenyautót építsenek belőle?

5 megjegyzés:

AndrewBoy írta...

Úristen bakker akarom kell!!! Képtelen vok szerezni egy ilyet... Csak egy rossz állapotú van aminek már csak az alján van festék.... Amúgy ebből az MK2es Transitból volt egy nekünk is

Sam. Joe írta...

Ugye, hogy sokkal faszább, mint az a Group C versenyautó, amivé vissza alakították?

Névtelen írta...

Ilyenre is már évek óta vadászom!

Csesszék meg a "C" csoportos pályaversenyautójukat!

Ikarus 256 írta...

Egyértelmű, hogy a Supervan!:-)
Ma voltam Teszkóban: 3 matchbox volt összesen... szánalmas... nekem több van. :-))

Sam. Joe írta...

Nem is tudnék jobban egyetérteni veletek, kár volt ezért a nagy, dühös dobozért!

Én a Corában jártam úgy mint te. Igaz, az a három ami volt, az el is jött velem. 8-(