2015/06/29

Matchboxon kívüliek: Realtoy BMW 3 Series (E46)

E46-os, 3-as BMW tekintetében igencsak jól ellátott terület vagyunk, de legnagyobb megdöbbenésemre újabb és újabb változatok bukkannak fel, olyan váratlanul, mintha David Attenborough ugrana ki a kenguru erszényéből.

Realtoy E46-os szerepelt már e lapokon, nem is egyszer, de az M3-as kupé volt. Ez meg négyajtós. Tulajdonképpen ennyi az egész apropója a posztnak: Van ilyen is és egyáltalán nem rossz! Sőt, szerintem még jobb is, mint a Matchbox, pedig az sem rossz!

 Ez a "játszottak vele" állapot és már van javítva rajta. Realtoyék szemérmesek voltak, elintézték a típusjelzést "3-as sorozat" felirattal.
 Játékdoki végzett rajta némi gyors beavatkozást, mert eléggé le volt ütve, de nem teljes körű felújítást.
 Ezek a kerekek nekem tetszenek. És nem, nem eszperentéül beszélek.
 A hátuljára is jutott kiemelés és ez gyári.

2015/06/26

Matchboxon kívüliek: Motormax Chrysler PT Cruiser

Úgy alakult, hogy nem tudatosan felvállalt missziónkká vált, hogy a szénrögök közül kitúrjuk a gyémántokat. Ismét olyan gyártóba botlottunk, akiken érdemes lesz rajta tartani a szemünket és merem állítani, hogy a múltban az ilyen típusú jóslataink beváltak.

Motormax
Hong Kong és a Kínai Népköztársaság egyaránt az otthona annak a hat cégből álló konzorciumnak, mely a Motormax nevű termékeket is gyártja. Hogy milyen minőséget képviselő produktumok hagyják el a gyáraikat, az a kedves megrendelő pénztárcájától függ és a méretarány tekintetében is van mindenük, 1:64 és 1:12 – nem elírás – közt. Bár a logójuk egyértelműen két szónak mutatja a Motromaxot, folyószövegben mindenhol egybe írják a két kifejezést, úgyhogy mi is ehhez tartjuk magunkat.

PT Cruiser
A típusról már írtunk korábban, így a megmintázott autóról szóló részt bátran elhagyhatom. Innen érdemes kezdeni a visszaolvasást. A linkelt post arra is jó, hogy láttassuk, a Motormax PT Cruiser értelmezése, simán elfogyasztja reggelire a Maisto feldolgozást, holott azért mára a Maisto lényegesen ismertebb és talán előkelőbb helyet is foglal el a kisautógyártók mezőnyében.

Negyedórás, PT Cruiser reklám túladagolás.

Majdnem jó
Annyira jó lenne tudni, hogy mi az ázsiai gyártók titka! Hogy oldják meg, hogy az olcsó termékeiken is tökéletes a festés, nincs elcsúszva semmi, valószínűtlenül apró feliratok, kézzel épített makettekre jellemző pontossággal vannak ott ahol lenniük kell? Közben meg van olyan Mattel termék, amiből egyszerűen nem létezik olyan példány, amin ne lenne elcsúszva a tamponnyomás, miközben már az évtizedekkel korábban készített termékeik is tökéletesek voltak ebből a szempontból. A Motormax PT Cruiser festés szempontjából tökéletes. Ami pár, apró plezúr van rajta, az annak a következménye, hogy ez a példány használt – ezért csálé kicsit a hátsó tengelye is –, Játékdoki piaci portyázásából származik. Ez a sötétbordó színárnyalat szerintem nagyon szép, a fekete és ezüst színű kiemelések ott vannak, ahol kellenek és persze pontosan.

A kisautó a részleteit tekintve – különösen az olcsó árfekvésben – teljesen rendben van. Még beltere is van, ugyan jelentősen előrecsúszva az eredetihez képest, de egyáltalán nem csak afféle jelzésértékű valami, a műszerfal részen látszik, hogy igyekeztek a jellegzetes eredetit megmintázni.

Egyetlen helyen tudok a részleteibe belekötni és azok a kerekei. Amerikai autóról beszélünk, ezek a „felnik” ugyan hihetőek mint tulajdonos felszerelte utólagos extrák, de szépnek egyáltalán nem nevezném őket. Ráadásul túlságosan is „peresek” ezért úgy tűnik, hogy túl kicsik az autó alá, holott nem, a méretük jó, csak az „óriásfelnik” rontják el az arányokat. A Motormax az olcsó előállítás okán használt, „minden alá odatesszük” egyenfelniken hasal el. Volt már olyan a történelemben, hogy egy jól megválasztott, szép kerék jól mutatott ugyanannak a gyártónak az összes terméke alatt, legyen az egy négykerekű doboz, vagy éppen luxuslimuzin.

Nem tudom eldönteni, hogy az összeszerelés minőségén volna mit javítani, vagy az előző tulajdonos számlájára írható, hogy a szélvédő nem fekszik fel tökéletesen a kisautó belsejére.

Amúgy érdekes, hogy a kisautó alján nem tüntetik fel magukat mint gyártót, egy egyszerű China felirat van ott, meg az, hogy Chrysler PT Cruiser. Inkább képen nem mutatom meg, mert minimális méretű olajteknő van az első tengely környékén, a hátsónál meg valami akkora nemtudommi, ami ha differenciálmű – a PT Cruiser fonthajtású –, akkor szovjet katonai teherautó is elirigyelhetné. Nem szokásunk játékautók alját fotózni – a legkevésbé érdekes részletük – úgyhogy ilyen aprósággal ne romboljuk az imidzsét.

A Motormax PT Cruisere a „majdnem jó” kategória és ez alapján én azt gondolom, hogy egy feltörekvő gyártóval van dolgunk, akitől számíthatunk majd remek dolgokra!

 A részletek kifejezetten jók egy olcsó márkához képest.
 A kerekek hááát...
 A hátulja is oké.

2015/06/25

Katalógusok: 1968 Matchbox USA




















2015/06/24

Matchboxon kívüliek: Welly/Autotime (VAZ 2121) LADA Niva

Utolsó ladás bejegyzésem következik (egyelőre). A három beszerzett gyártmány közül, ez a legrégebben a LADA kínálatában lévő típus.

VAZ 2121
A tervezés már a gyár felhúzása után beindult, mivel a vezetés úgy gondolta, hogy a Zsiguli mellett szükség lenne egy terepjáróra is. Hiszen bármennyire is erősítették meg az első típust, rengeteg olyan út van Oroszországban, ahol csak összkerékhajtással lehet boldogulni. Az első koncepció 1972-re készen is volt. A "Krákágyil" fantázianevet viselő tanulmányautó kialakításában még közelebb állt a klasszikus Willys Jeephez, mint ahhoz a típushoz, amit mi Niva-ként ismerünk. 1973-ban már egészen közel jutottak ahhoz a Nivához, ami szériagyártásba került, de még mindig volt rajta finomítani való. 1974-ben már abszolút szériaközeli volt a típus. Érdekes viszont, hogy elöl még nem volt meg az egybefüggő index-helyzetjelző a fényszórók felett, illetve hátul még a 2103 lámpái voltak, két nagy külön tolatólámpával. Végül 1977-re került gyártásba, megkapva a 2106 hátsó lámpáit és 1992-ig gyakorlatilag változatlan formában készült az első generációs Niva, amikor megtörtént a modellfrissítés. Ez összességében annyit tett ki, hogy a motor 1700 köbcentisre hízott - később injektort is kapott, a csomagtérfedél nyílása megnőtt és a hátsó lámpák megváltoztak. A Nivát a mai napig gyártja az AvtoVAZ konszern, készülnek az Euro 6-os környezetvédelmi normát is teljesítő változat elkészítésére és európai bevezetésére.

Ugyanez kicsiben
Azt kell mondanom, hogy az eddig bemutatott Autotime Ladák közül ez sikerült a legjobban. Minden a helyén van, aminek a helyén kell lennie.

 Abszolút hozza az eredeti formát.
 Az 1.8 feliratra nem találtam magyarázatot.
 Kicsit talán alacsony az alja.
 Cirillbetűs típusjelzés.
 A műszerfal felejthető részlet, ha összehasonlítjuk az 1:1 méretarányúval.
 Szintén cirill felirattal díszített a doboza.

2015/06/23

Matchboxon kívüliek: Welly Mercedes-Benz 207D Kasten - Update

Ma valami olyasmit szeretnék mutatni, ami annak ellenére kitűnő játékszer, hogy van hol belekötni bőven.

A Mercedes-Benz T 1 kedvelt kisautó téma, hiszen szerepelt már e lapokon a Matchbox értelmezésében is, kallasztok Realtoy által gyártottat is – meglepetésemre nem szerepelt még – és persze Welly is volt már, ezért a „Update” a cím végén.

A mai napra egy tűzoltószer értelmezést tartogattam. Ami jó: Remek a festése, részletes a díszítése, vannak megkülönböztető jelzései és létrája, amivel még akár játszani is lehet és igen, le lehet nyelni, meg orrba lehet tüfködni, szóval ez sem olyasmi, amit manapság látni játékszer fronton. Van neki beltere – legalábbis a kapitányi híd környékén. A kerekek ízlés kérdése, nekem annyira nem tetszenek, de ez szubjektív. Ami viszont ügyetlen: Jobb oldalt van a kormánya, mégis amerikai vészhívószám van az oldalán, ami abból a szempontból is rossz, hogy – amennyire én tudom – az Egyesült Államokban pont nem forgalmazták.

Jópofa játékszer, nekem tetszik.

 Szép, részletes kidolgozás, remek festés, leszedhető létra, megkülönböztető jelzés...
...jobbkormányos kivitel és amerikai vészhívószám. Nem mondom, hogy nem lehet belekötni, de remek játékszer.

2015/06/19

Katalógusok: 1968 Majorette zsebkatalógus

Kölyökkoromban egy ilyennel, bárki az iskolai szünetek császára lehetett volna!











2015/06/17

Matchbox MB-21 Mack Auxilary Power Truck

Ha mi lennénk a „Szirszarjaim” blog, akkor ennek a bejegyzésnek valami olyasmi címe lenne, hogy „A kihasználatlan lehetőség”. A Matchbox készített egy kitűnő alapot, hogy aztán ne aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket.

Igazság szerint az a típus, amit ez a kisautó mintáz már szerepelt nálunk, egy japán gyártó, a Shinsei értelmezésében, mint nyergesvontató. Matchboxként mint tűzoltószer inkarnálódott. Az alvázán „Auxilary Power Truck” felirat olvasható, amit mint „generátorkocsi” interpretálnék. A tetejét két forgatható reflektor ékíti, ami egyfajta műanyag installációból kandikál ki. Nem állítanám, hogy a legizgalmasabb játékszer a Matchbox történetében, de legalább van rajta két bigyula, amit lehet tekergetni. A műanyag bigyó cseréjével még lehetett volna kihozni belőle ezt-azt, például cseresznyeszedőt, de a Matchboxnál kihagyták ezt a ziccert. Cserébe viszont van megkülönböztető jelzése, még a hátsó fertályán is – igaz ott fémből.

A Mackből egészen döbbenetes számú változat készült, majd nem kilencven! 1991-ben debütál és egész 2002-ig regnál, egyetlen év kihagyással – 2000-ben nincs. Ez idő alatt megkapja az 57-es, 50-es, 77-es, 67-es, 45-ös és 42-es számot is. 21 csak egy egyetlen évben, 1998-ban.

Igazság szerint soha nem becsültem szegényt sokra, de ma már ott tartunk, hogy a kortárs Matchbox és Hot Wheels produktumok mellett elkezdett tetszeni.

 Beltere ugyan nincs, de van megkülönböztető jelzése, meg két úgynevezett bindzsula a tetején amit lehet tekergetni. Vagy reflektorok, vagy ipari gofrisütők.
 Az oldalán nehezen fordítható szójáték azzal, hogy "Fékezzen a kedvünkért", ami egyúttal jelenti azt is, hogy "Hagyjon nekünk egy kis nyugtot". Esküszöm angolul ez egészen vicces.
 A műanyag akszesszoár cseréjével egész sok mindent ki lehetett volna ebből hozni, például eszményi cseresznyeszedő autó is lehetett volna.

2015/06/12

Matchbox MB-23 Atlas Dump Truck

Hogy az előző postban is pedzegetett témánál maradjak: közismert, hogy ki nem állhatjuk a fantázia szülte, semmire sem emlékeztető kisautókat, de volt olyan, hogy ez is jól sikerült a Matchboxnak. Nem gyakran, de volt. Mutatom!

Ez az Atlas, az az Atlas?
A kivétel mindig erősíti a szabályt, volt már olyan, hogy bumfordi, semmire sem emlékeztető Matchboxot szerettünk. A Planet Scout valami megmagyarázhatatlan okból, a közös tudatalattiban a tapasztalataim szerint úgy szerepel, hogy zseniális. Azonban a fantáziaautók zöme egy csapás. Mai szeánszunk tárgya, az Atlas dömper azonban üdítő kivétel.

Bajban vagyok a névvel, mert létezik egy Atlas nevű cég, mely földmunkagépeket és mindenféle építőipari gépezetet gyárt, de én mégis hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a dömper nem az ő valamiféle produktumukat mintázza. Szerintem felettébb valószínűtlen, hogy a vezetőfülkében, gyakorlatilag mindenféle zajcsillapítás nélkül, üveg mögött dolgozzon egy hathengeres, soros motor, ami ráadásul olyan, hogy inkább tűnik két, külön blokknak. Az külön árnyalja a kérdést, hogy a Matchbox mintázott meg a német cég gyártmányai közül egy exkavátort, igaz jóval később, mint ezt a kisautót, 1981-ben. Szóval én azt gondolom, hogy az Atlas dömper fantáziaautó, de aki tud valami konkrétumot, legyen kedves és cáfoljon meg!

Édesek és mostohák
Az Atlas Dump Truck 1975 és 1982 közt regnált, mint MB-23. Egészen viccesen sok, 56 féle változata létezik amúgy, amit a különböző kerékváltozatok, fülke és billenőplató színek, illetve teljesítményfokozó ferdecsíkos matrica megléte, vagy nem léte ad ki. Persze ebben benne vannak az „ez ugyanaz a szín akart lenni, csak így sikerült az árnyalat” verziók is, amiket én amúgy ki nem állhatok.

1977 és 1981 közt volt neki egy édes testvére is, egy konténeres szemétszállító képében – van ilyenem, de csak konténer nélkül.

A hazai kisipar is rárabolt az Atlas teherautókra és – el kell ismerni – sokkal fantáziadúsabban hozott ki belőlük verziókat, mint a birtek. Játékdoki még tovább ment, ő egy olyan retro-futurisztikus, Volán-TEFU szerelvényt kreált a Metalcar és a Majorette termékeinek házasításával és átdolgozásával, hogy az bármelyik kisautószexuális nyál-elválasztását be kell indítsa.

Fantáziamobil ide, vagy oda, ez egy masszív – fém alváz, fém karosszéria, fém billenőplató – kisautó, egy nagyon klassz kis játékszer.

 Nincs az az építkezés, ahol egy ilyen szélvédő sokáig egyben marad. Szemlátomást ez a járgány kapott kiképzést rendesen.
 Bár a személyzet valószínűleg teleportálással jut be a fülkébe, én mégis azt gondolom, hogy ez egy remek kis cucc.
A fém billenőplató még ennyi év után is képes arra, hogy felnyitott állapotban maradjon. Hol tartott már akkor a tudomány!
 Ez az a részlet, ami miatt leginkább azt gondolom, hogy ez nem lehet valódi Atlas termék.
 A szög, ahonnan még valószínűleg senki sem fotózta le.