2013/12/31

BUÉK!


2013/12/27

Matchbox MB-73 Mercury Commuter – UPDATE

A Matchbox Mercuryk történetét onnan szeretném folytatni, ahol utoljára befejeztem, ami pont egy kattintásnyi távolban van innen, úgyhogy mindenféle „ez történt az előző részekben” kitérő nélkül haladjunk tovább a sztoriban!

Majd kijavítotok ha tévednék, de nem tudok még egy olyan Matchboxot, aminek egyetlen változatán – gondolok itt pusztán a kombi Commuterre, ha beleszámítjuk a szedán Park Lane-t, akkor még durvább a helyzet – ennyi változtatást eszközölt volna a cég. Kezdetben volt a regular wheel verzió, követte a vékony kerekű Superfast minimális változtatásokkal, hogy keletkezzen belőle kibővített hátsó kerékíves verzió is – na ilyenem nincs – aztán meg valami, amihez megint változtatni kellett az öntvényen – ezt tartogatom mára –, illetve a végére egy rendőrségi változat amit majd a nem olyan távoli jövőben szeretnék elétek tárni. Mindez belesűrítve az 1969-1974 közötti időszakba! Szerintem a cég pénzügyesei korán halhattak akkoriban, mert tudva azt, hogy a változatokhoz szükséges szerszámok előállítása borzalmasan sokba kerül, 5-6 év alatt folyamatosan cserélgetni ezeket összesen két termékhez, egyenes út az infarktus közeli állapothoz.

De mi változott az utolsó civil verzión? Először is piros lett. Aztán szélesebb kerekeket kapott. A beltér a kandikáló kutyákkal változatlan, de a szélvédő már a rendőrségi változaté – igen, ez az amit későbbre tartogatok –, látszanak benne ugyanis a megkülönböztető jelzések helyei. A karosszéria változott, a c-oszlop tájékán „csíkok” nőttek rá, amit én tetőcsomagtartónak vélek. Ezen kívül kapott egy matricát a motorháztetejére. A leggyakoribb változatokon a matrica valamiféle párosujjú patás fejét ábrázolja, szerintem bika, de ha vízibivaly, akkor én kérek elnézést! Gondolom ez leheletfinom utalás arra, hogy az Egyesült Államok bizonyos helyein divat halott szarvasmarhák legfőbb ékességét a motorháztetőre szerelni, aminek az okát én még csak találgatni sem merem. Az egészen biztos, hogy aki ilyesmit tesz, az kifinomult ízlésű ember lehet, mondjuk például hegedűkészítő. Bikás matricát csinálni a kisautóra meg olcsóbb volt, mint kicsi bikafejet.

1973-as Caddy kabrióból faragott pickup, szteroidozott párosujjú patás szarvaival az elején. Az örökösök árulják. A tulajdonos minden bizonnyal hegedűkészítő volt - de vállalt brácsát is - és ezzel hordta ki a készárut a megrendelőkhöz.

Hogy miért birizgálták szegény Commuter civil változatát ennyiszer? A jó ég tudja! A saját, személyes, a világon semmivel alá nem támasztható összeesküvés elméletem szerint ez is a „megijedtünk a Hot Wheelstől” reakció. Függetlenül attól, hogy az eredeti verziót esetleg szeretjük, be kell ismerni, hogy unalmas. Hát megpróbálták feldobni valamivel. De miért nem cserélték le inkább? Rejtély!

Ami a változatokat illeti, itt jön az igazi elmebaj! Csupa olyasmi, amin én gyűjtőként röhögök, más meg rajong az ilyesmiért, de pont ez a jó ebben az egész műfajban, hogy nincs a hátam mögött egy bizottság, aki megitéli, hogy amit csinálok az jó, vagy nem. A kedvencem az, hogy a bika matrica csücskei kerekítettek, vagy hegyesek – ami nekem van az a hegyes. Aztán jönnek a „hogyan sikerült bekeverni a festéket” árnyalatkülönbségek, illetve az „elfogyott a matrica Főnök, mit csináljunk? Eredj Fiam, hozz a Mod Rod matricájából pár dobozzal!” verziók.

A következő részben majd a fentebb emlegetett rendőrségi verzió következik a nagyra nőtt kombiból, szóval maradjatok vételen!

Az utolsó civil Commuter. Piros lett, kapott előre matricát, hátra meg tetőcsomagtartót.
A hátsó kerékjárati ívet alaposan átszabták, hogy aláférjen ez a fajta kerék.

 Generációk.
 Generációk 2 - Az ebek maradtak, ami a legjobb ebben a kisautóban.
Generációk 3.

A Mercury sztori eddig megjelent részei:

1968
Mercury Cougar (Regular Wheel)

1969

1970

1971
Mercury Commuter (szélesebb Superfast kerék, tetőcsomagtartó) – Ezt a postot olvasod most

2013/12/24

Boldog Karácsonyt!

Karácsonyra 50 év (amerikai szempontból fontos) játéktörténelme!

2013/12/23

Matchboxon kívüliek: GreenLight Hot Pursuit - 1988 Ford Mustang New York State Police

A mai napra valami olyasmit tartogatok, amibe egyszerűen nem lehet belekötni! De tényleg. Tökéletes. Pont.

Rókakoma
Birizgáltuk már a harmadik generációs, Fox platformra épülő Ford Mustang történetét már e lapokon, egészen pontosan a Majorette, Mustang SVO értelmezésével kapcsolatban. Akkor az „úthengerkerekű”, hatchback (fastback) Majorette kapcsán elkövettem egy értekezést az eredeti autóról is. Ezért ezt most bátran kihagyhatom, főleg úgy, hogy a Totalcaron meg pont arról a változatról, a lépcsőshátúról (notchback, de a Ford Mustangokra alkalmazott terminus technikusa szerint kupé) olvasható értekezés, ami azért mégiscsak izgibb, hiszen első kézből szerzett benyomásokon alapszik.

Az Egyesült Államok rendfenntartó erőinek felépítése nekem némileg szövevényes. Az még világos, hogy vannak a helyi, önkormányzati zsaruk, akik felett a rendőrfőnök, afelett meg a polgármester áll. A városon kívül, az autópályákon viszont már az állami kopók (state police) veszik át a munkát. Na, innen jön a kavarodás! Úgy fest, hogy az teljesen az adott állam hagyományain alapszik, az adott szervezetet, illetve a rend adott őrét rendőrségnek és rendőrnek (police illetve officer) vagy troopernek hívják! A szótár amúgy a trooperre a „lovasrendőr” és „állami rendőr” megfejtéseket dobja, amivel pont nem jut messzire az ember.

E post tárgya konkrétan a New York Állami Rendőrség (New York State Police) színeit hordja, a csomagtartófedelén ez is áll rajta, de az első kerekei felett a State Trooper feliratot viseli. Szóval ha jól okoskodom, akkor a szervezet ott rendőrségnek hívja magát, de az ott szolgálatot teljesítő hölgyek-urak a trooperek.

A modell szépsége, hogy nem fantázia szülte, hanem az 1987-ben beindított program keretében, aminek az volt a célja, hogy – ahogy ők fogalmaznak – „professzionális gyorshajtókkal, akik radardetektorokat és adó-vevőket használtak” felvegyék a harcot az államközi autópályákon, valóban beszereztek Mustangokat 1988-ban. Nem hasonlókat. Pont ilyeneket! Az autókat 5 literes V8-as hajtotta egy ötsebességes manuális váltón keresztül. A teljesítményük évjárattól függően változott, amennyire én tudom, a legerősebb 275 lóerőt tudott papíron. Hogy meddig maradtak szolgálatban pontosan nem tudom, de valamikor majd a kilencvenes években Chevrolet Camaro RS-ek váltják a Mustangokat.

 Kép a NYSP-nél, 1988-ban szolgálatba állított első szállítmányból való Mustangról. A későbbieknek már könnyűfém kerekei voltak.
 Nem gyári extrák.

Mint a mellékelt ábra mutatja, a GreenLight – meg hát ugye a rendőri szerv is – komolyan vette ezt a licencelés dolgot – az ausztrál kollégáik már nem annyira. A harmadik generációs Mustang, ebben a méretarányban teljesen szokatlan módon kiköpött olyan mint az eredeti, a dupla-piros fényhídtól kezdve a „kutyatál” dísztárcsás acélfelnikig. Nem túl nagy felbontású az a kép, amit az eredetiről találtam, de egyszerűen nem tudok belekötni, nem látom hibáját, tényleg mesésen részletes a modell. Folyamatosan emlékeztetni kell magam, hogy ez bizony a háromhüvelykes méretarány, mert részletes a beltere, még a kormánykerék is olyan mint az eredetiben, de még az ajtónyitó kallantyúk is megvannak. Az első és hátsó világítótestek műanyagból vannak, amit meg kell, azt kiemelték festékkel és semmi, de semmi nincs rajta elcsúszva, vagy bénán feltéve. A motorfedél nyílik – és nyitva is képes maradni – alatta pedig ott a motorblokk és egy csomó egyéb akszesszoár. A keréktárcsákon gumik feszülnek, de... Szóval látjátok ti is!
Elfogóautó
Elfogult vagyok, nekem mindig is jobban tetszettek a kupé Mustangok, mint a fastback-ek, a harmadik generációnál meg különösen így van ez. A típusról tudtam, hogy a FoMoCo készített belőle kifejezetten a rendőrségek és más uniformist viselő testületek számára. A kedvencem az, amelyet az Egyesült Államok légi ereje használt a szupertitkos, U2 kémrepülőgép kísérgetésére. Kellett nekik valami ami képes volt a lépést tartani vele a 200 km/h körüli le- és felszállásoknál.
Ford Mustang USAF egyenruhában...
...U2 kémrepülőgépet kísér.

A GreenLight természetesen nem ezt az egy verziót készítette el a Mustangból. Először a Hot Pursuit széria negyedik kiadásában találkozni vele, a Wisconsin State Police színeiben. Ez a verzió a nyolcadik kiadásban szerepel és összesen 5500 darabot készítettek belőle – már ha lehet hinni az ilyen „limitált kiadás” adatoknak –, az aktuális kiadás pedig a tizenegyedik. Össz-vissz eddig amúgy négy harmadik generációs, rendőrségi Mustang változat készült.

 Bakker, ez még kisautónak is mogorva! Eredetiben milyen morcos lehetett? A fényképezőgép egészen érdekesen adja vissza a színét, eredetiben egyáltalán nincs csillámdodgem színe.
Tátsa szépen nagyra!
 A szétvakuzott képen látszik a blokk, meg pár egyéb akszesszoár odabent. Az eredetiben itt 5 lityis V8 dolgozott, ami évjárattól függően akár 275 pacira is jó volt.
 Nézzétek meg az eredetit és kössetek bele érdemben! Nem fog sikerülni, csak mondom!
 Harmadik féklámpa a kalaptartón. Most komolyan, látott már valaki ilyet 1:6x méretarányban?
 Oké, a műszerfalon nincsenek ott az utólagosan beszerelt extrák.
És még a világítótestek is meg vannak formázva külön, műanyagból.

2013/12/16

Matchbox MB-01 Mod Rod

Sohasem voltam oda a semmire sem hasonlító, fantázia szülte kisautókért. Egy időben a Matchboxnál imádták ezeket. Megijedtek a Hot Wheelstől, vagy ráálltak bizonyos tudatmódosító szerekre, vagy csak sodródtak a kor, „a tanulmányautó menő” divatjával, vagy egyszerűen spórolni akartak a licencdíjakon, nem tudom. Talán sohasem fogjuk megtudni a valódi okot. Így néha én is csodálkozom, hogyha a kezembe kerül egy-egy ilyen a gyűjteményem fel nem dolgozott részéből: „Jé, nekem van ilyen?” Egyetlen mentségem van, az ilyen szörnyek rendszerint valami más miatt megvásárolt "adagban", valamilyen internetes piactéren egy "egységként" árult portékával szoktak érkezni és hát tudjátok... Ha már egyszer megvan...

Az 1971 és 1975 közt regnáló Mod Rod pont ilyen szörny. Nem hasonlít semmire, bár a szélvédő kezdetéig sok mindenre emlékeztet sportkocsi fronton, de legalább magasan ül, a formája oldalról mint egy kövér macskáé, hátulról meg mint egy motorcsónak. Cserébe viszont legalább elnagyolt a belseje – egy bazi nagy fotel, de még kormánykereke sincs –, eltérő méretűek és kivitelűek a kerekei. Egyetlen érdekességet vélek felfedezni rajta, az pedig a 12 hengeres motorblokk, ami inkább volt jellemző repülőgépre, mint autóra.

Meglepően sok változat létezik amúgy belőle, a nyilvánvalóan érdekes piros kerekűn, „krómozott” testűn, illetve zöld színűn – nem OLYAN ZÖLD, de majdnem – kívül, jellemzően a „milyen matrica volt éppen raktáron” eltérések mentén, ami nem csupán nem tud érdekelni, de valahol bosszant is. A vásári vízipisztolynál megértem, hogy annak függvényében „kovbojos”, „Szandokános”, vagy „űrhajósos”, hogy a gyártó, Fröccsöntött Hercsula GMK beszerzője mit tudott két kanna tablettás borért szerválni a nyomdász Tibitől, aki nagy tételben lopta ki a levonós készterméket a munkahelyéről. Matchbox ügyben viszont kifejezetten irritál, hogy egy teljesen más kisautóra tervezett díszítés felbukkan egy másikon is, mert a műszak végére elfogyott a matrica amit eredetileg rá szántak, a másikból meg még volt és ez ettől egy változat.

Az én példányom látott szebb napokat is, ez az egy biztos, de valószínűtlen, hogy szebb változat kerüljön hozzám, mert tényleg nem tetszik. Van ilyen is, pipa.

 Elől sportkocsi...
 ...felül 12 hengere van...
 ...oldalról kövér macska...
...hátulról meg csónak. De van rendszáma!

2013/12/15

Matchboxon kívüliek: Welly Ford Mustang II

Látványosan nagyot égtem, amikor kijelentettem a Ford Mustang harmadik generációjával foglalkozó postomban, hogy erősen kétlem, hogy bárki is megmintázta volna a másodikat a minket legjobban érdeklő, háromhüvelykes méretarányban. Pedig de, és nem is kisebb név, mint a Tomica. A mai post külön pikantériáját az adja, hogy ennek a kisautónak az egyértelmű másolatát sikerült megkaparintanom, ráadásul a kópia nem is sikerült rosszra.

Én kicsi pónim
A Mustang második generációja az olajválságra érkezett, a benzin többé már nem volt olcsóbb, mint a kóla, a szinte mindenben, de autó téren feltétlenül a „nagyobb jobb” beállítottságú Amerikai Egyesült Államokban komoly térnyerésben voltak azok a japán és európai autók, amiket egy évtizeddel korábban tán' még körberöhögésre sem méltattak volna.

A Mustang II megjelenésekor egyáltalán nem volt kudarc, de nem lett belőle olyan a gyűjtők által nagyra becsült klasszikus, mint az elődjéből. Az ok? Elődjéhez képest, a szó szerinti robbanékonysága miatt hírhedt Ford Pinto alapjaira épített autó, az Amerikában szubkompaktnak nevezett kategóriába tartozik és az olyan import sportkocsikkal versenyez, mint a Toyota Celica, vagy a Datsun 280Z. Motorkínálata is ezekhez hasonlít a 2- és a 2,3 literes sornégyes motorokkal, a 2,8 literes V6-ossal, illetve a – biztos ami biztos hogy legyen és eredetileg egyáltalán nem tervezett – V8-as 4,9 lityissel. (1974-ben ez a motor nem is szerepelt a kínálatban, 1975-ben teljesen át kellett tervezni az autó elejét ahhoz, hogy kínálni tudják ezzel a nagy döggel is, mert bár kis igény de valamennyi azért mégis mutatkozott rá, például az anti-szmog törvényeket akkor nem ismerő Mexikóban.)

A TotalCar még 2005-ben hasonlította a második generációt az akkor frissen megjelent ötödikhez. Vannak kifogásaim a dolog létjogosultságával kapcsolatban, de nagyon szépen megmutatják a Ford Mustang II-őt és minket most ez érdekel. Mi több, ez is a kétajtós kupé, pont mint a kisautó.
 
Talán még a méretét megemésztették volna az amerikaiak – az új Mustang nagyjából akkora, mint a korabeli Audi 80-as. De mivel az összes blokk az alacsony fogyasztásra és a szigorított károsanyag kibocsátási szabványokra lett hangolva – már ha nevezhetjük hangolásnak azt, hogy totál visszafojtották őket – a vezetése egyáltalán nem megy élményszámba. A hengerűrtartalmakhoz képest, nem csak mai szemmel tűnnek patetikusnak a teljesítményadatok. Az autó gyártásának négy éve alatt változott a leadott teljesítmény, de voltak olyan pillanatok, amikor a nagyobbik sornégy 89-, a V6 93 lovat produkált, de a majd 5 literes V8 is csak szánalmas 140 lóerőt adott le.

Azt is megkockáztatom, hogy a Mustang II nem csúnya autó, de valahogy a lényegesen nagyobb elődei karikatúrájának tűnik attól, hogy azok stílusjegyeit aggatják rá a hozzájuk képest apróságra. Akkori népszerűsége inkább szól a 10 literes városi, és 6,5 literes országúti fogyasztásának (gyári adatok a sornégyes blokkal). Igazándiból a gond csak a nevével van. Olyan, mintha egyszer csak a Ford Pumát kezdenék Mazda RX-8 néven árulni. Tulajdonképpen pofás, de nem ugyanaz.


Korabeli tévéreklám amitől kedvetek fog támadni a shotgunnal monitorra lövés nevű sportot gyakorolni!

Japánból Hongkongból szeretettel
Legnagyobb szívfájdalmamra a Tomica kisautók kibertérbe történő kitüremkedése leginkább olyan nyelveken lelhető fel, amit európai ember még az amúgy sem túl ügyes fordítórobotok csatasorba állításával sem képes értelmezni – ehhez a gyártó történetét feszegető cikkhez sem volt egyszerű kitúrni az infókat. Teljes biztonsággal egyetlen dolgot tudok kijelenteni: amit a Tomica 1978-ban megmintázott, azt úgy hívták, hogy Ford Mustang II Ghia és 1:63 méretarányú volt. Az ismeretlenség jótékony homályába igyekvő, hongkongi illetőségű gyártó ezt a kisautót koppintotta le. A törekvés szerint a kisautó alján csak a „Made in Hong Kong” felirat olvasható a „Ford Mustang” mellett, de a közös, kisautógyűjtő tudatalatti szerint a Welly jegyzi ezt a darabot. Róluk már sokszor leírtuk, hogy bár inkább mennyiségi, mintsem minőségi gyártóként szokás őket számon tartani, mégis néha egészen elképesztő módon el tud sülni a kezük.

A másolat pikantériáját az adja, hogy nem sikerült rosszra. A finom és részletes Tomica kidolgozottságát sikerrel másolták le, de a nyitható ajtók befalazódtak, a fém alvázból műanyag lett, és a hátsó fertályon, a csomagtartófedél alatti részt is ebből képezték ki. A Tomica vékonyka kerekei helyett szélesebbeket használtak, amik egyáltalán nem állnak neki rosszul és ha közelebbről vesszük őket szemügyre, akkor még az is látszik, hogy szép nagy, imitált küllők is vannak rajtuk. (Klasszul is gurul velük amúgy.) Még beltere is van, bár igen elnagyolt. Persze a minősége köszönő viszonyban sincs a japán eredetivel, látszik hogy mekkora öntéshibát sikerült rajta elkövetni a jobb oldali ajtó alatt.

Mint arra már utaltam, soha nem gondoltam volna, hogy valaki megmintázza a Ford Mustang II-őt, azt meg végképp nem, hogy valaki le is másolja az eredetit és ebből nekem lesz egy példány.

Erről vették a mintát: Ford Mustang II Ghia a Tomicától, 1978-ból.
(Kép: http://www.diecastlovers.com)

A Welly megőrizte az eredeti Tomica apró részleteit.
Persze a minősége köszönő viszonyban sincs a japán eredetivel. Az ott öntéshiba.
A Tomicának nyithatóak az ajtajai.
A hátsó rész az alvázzal együtt műanyagból van a Wellyn.

2013/12/13

Karácsonyra Tündérdömét!

Tündérdömét a Tescoból! Porsche lelte a képet.

Matchboxon kívüliek: 2007 Hot Wheels All Stars #134 - Ford GT40

Biztos rosszul vagyok bekötve, de sokkal jobban meg tudja dobogtatni a szívem egy 1980-as évekből való japán dobozautó, mint bármelyik szupersportkocsi. A Ford GT-ket, meg Ford GT40-eket mégis szeretem valamiért.

Brit-amerikait az amerikaitól!
A két típus Matchbox értelmezéseiről már volt többször is szó e lapokon, kezdve és felvonultatva a Regular Wheel ős-GT40-el a kortárs GT-k mellett, aljasítva típustörténettel, olyan elfajzásokra is kitérve, mint az OLYAN ZÖLD GT, fűszerezve a relatíve ritkának számító, GT40 újrafeldolgozással, vagy rácsodálkozással arra, hogy a Mattelnél is emberek dolgoznak és képesek hibázni, keverni a GT40-et a GT-vel. Na, ezért aztán végképp nem vagyok hajlandó követ vetni rájuk, a két autó nagyon hasonlít. Nekem is mindig onnan ugrik be, hogy melyik volt előbb, hogy emlékszem arra, hogy amikor meg akarták szerezni a nevet a GT-hez, a GT40 név jogtulajdonosa egy dömpernyi lóvét akart leakasztani a Fordról. Bár a linkekkel kíméletes voltam, az összes itt megjelent színvariációval, meg kivitel eltéréssel nem is hozakodtam elő, de ez akkor is csak össz-vissz háromféle öntvény, mindössze egyetlen márka két korszakából.

Azt már régen tudjuk, hogy a Hot Wheels az amerikai automobilok megmintázásában még akkor is jó, hogyha amúgy nem feltétlenül van ízlésük a díszítésük tekintetében. Az viszont egészen meglepett, hogy mennyire jól sikerült az ő GT40 értelmezésük!

Egyfelől a GT40-nél akkor is teljesen indokolt és elfogadható a racsingfestés, ha történetesen utcai változatról van szó. Ez az autó egyszerűen ilyen. Másfelől ezt most kitűnő ízléssel sikerült megvalósítani! Jó, én elfogult vagyok a bordóval, pont annyira szeretem autón, mint amennyire a pirosat meg nem – kivéve ha Ferrariról, vagy tűzoltószerről van szó. A dupla menjgyorsancsík megint csak teljesen kor- és típushű, a 22-es rajtszám elhelyezése szintúgy. (A 22-es meg mindig is az egyik szerencseszámom volt.) Már eleve sok részletet kidolgoztak az öntvényen és több apró részlet is kapott kiemelést festékből, úgyis mint az első világítótestek, vagy a dupla, „Monza stílusú” üzemanyagtank betöltőnyíláson lévő tanksapkák. Szép, részletes a beltér – na nem mintha az eredeti valami bődületesen bonyolult hely lenne –, az üvegfedél alatt megbúvó motorblokk is megvan. A hátsó kerekek – Hot Wheels hagyomány, amitől én amúgy rosszul szoktam lenni – nagyobbak mint az elsők, de a dolog teljesen indokolt, az eredetin is így van ez.

Mit ragozzam tovább? Ami jó az jó, a Hot Wheels, Ford GT40 értelmezése kitűnő, tán még a (kortárs) Matchboxra is ráver, pedig azt sem nevezném rossznak.

Sok apró részlet kidolgozva, remek szín, teljesen indokolt és remekül komponált, teljesen indokolt versenyfestés.
Apró részletek is kaptak festékes kiemelést, a beltér részletes.
A hátsó kerék nagyobb, mint az első, de ez most nem a szokásos HW betegség, hanem teljesen indokolt, mert az eredeti is ilyen. A motorblokk ott figyel az üvegbúra alatt.
Képek az eredetiről, hasonló színben. (Képek: Hammings Daily)
Fedezze fel az apró eltéréseket! Remekül elkapták az eredeti hangulatát a festéssel is.
Nem kell őrülten keresgélni a klíma kezelőszerveit, az már biztos.

2013/12/12

Matchbox Chevy Van - UPDATE

Sokáig nem kedvezett a bolygók állása ahhoz, hogy újabb darabokat tárjak elétek a gyűjteményemből, de most sikerült egy szabad negyed órát erre áldoznom az életemből. Kivételesen nem Porsche lesz terítéken - amit gondolom a címből egyből észrevettetek -, hanem a másik nagy kedvencem, a Chevy Van és annak leszármazottai. Kapásból a legérdekesebbel kezdeném, amit a legutóbbi börzén szúrtam ki és habozás nélkül el is hoztam a kedvező árfekvésnek köszönhetően. Ez egy klasszikus narancs kivitel, amiből már volt itt néhány, különböző csíkokkal. Ezen mondjuk konkrétan egy árva csík sincs, a narancs festésen kívül mást nem kapott. Nem mondanám extra ritka kivitelnek, mert nem túl nehéz belebotlani ilyenbe, így nyilvánvalóan szándékosan adták ki mindenféle minta nélkül. A különlegességet azonban még is hordoz magában, ugyanis nem a neki való blisterbe csomagolták. Ha jobban megnézitek a feliratot, akkor láthatjátok, hogy az egy 4x4 Chevy Vannak készült, ezért is olyan szellős a buborék. Ennek a kis gyári hibának köszönhetően marad bontatlan, legalább is egyelőre még biztos.

Következő versenyzőm egy Mansel pakkból származó Williams Reanault dekorral ellátott példány, aminek nem kevésbé örülök, ugyanis elég kevés versenycsapatos festésű változatom van még, konkrétan ez a harmadik.

Ha már említve lett az emelt hasmagasságú, 4x4-es kivitel, akkor abból is mutatok egyet, ami a huszonharmadik National Truck-in alkalmából került megalkotásra a Matchbox részéről 1995-ben - a 21-ikre készült darabot itt láthatjátok. A pasztel színeket nélkülöző dekorációval megáldott Chevy kapott egy hozzá illő dobozt is, amitől kicsit exkluzívabb benyomást kelt.

A sort egy ötös pakkból származó Breakdown Van-nal zárom. Ez a csomag 1996-ban került piacra, City Life fantázia néven, elég jól összeválogatott típusokkal. A fekete-piros párosítás mindig ütősen hat, amit még egy egyszerű fehér dekorral igyekeztek teljesebbé tenni.

Egy pucér Chevy Van
Ez bizony rossz blisterbe került
Fura, de passzol hozzá a kék hűtőmaszk
Erős a kontraszt a monokróm dobozhoz
Matchbox falván minden vontatós non-stop dolgozik

2013/12/11

Matchboxon kívüliek: 2012 Hot Wheels Boulevard Big Hits '57 Chevy Bel Air

Az 1957-es Chevrolet Bel Air-el kapcsolatos becsípődésem régi és ismert dolog, nem is vesztegetnék rá karaktereket, tessenek innen visszafelé kattintgatni, pár bal egérgomb lenyomásnyira fellelhető részletes típusismertető is. Nyilvánvalóan az újabb és újabb értelmezések felbukkanása nem okoz meglepetéseket e lapokon, ez történik most.

Jól áll neki a távolság
A Hot Wheels, Boulevard sorozata 2010-ben kezdte meg hódító útját. A nálunk a Mattel által hivatalosan nem forgalmazott sorozat afféle extra kiadás, jellemzően de nem kizárólag a Mainline-ban már valamikor szerepelt modellek feljavított változataiból áll, nyilvánvalóan magasabb áron azoknál. Más modellel még nem találkoztam ebből a szériából, ezért nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni abból, amit az egy szem példából láttam, mert ettől bizony nem vagyok lenyűgözve.

Ez a Bel Air értelmezés szerepelt már e lapokon, különböző festésekkel többször is, és bár összességében tetszett a versenyfestése, a minőségével és a részletességével kapcsolatban voltak kifogásaim. A legfontosabb különbség, hogy a Boulevard verziónak fémből van az alváza, így a jellegzetes és látványos első lökhárító-hűtőmaszk kombó is. Eleve ez eléggé elnagyolt, itt még csúnya öntési bibik is rombolják az általa keltett hatást. Gondolom ezt sokan meg fogják bocsátani neki, mert a fém alváz afféle kisautógyűjtő fétis – nem mondom, hogy indokolatlanul. Az más kérdés, hogy a karosszéria is elég rondára sikerült az én példányomon, a csomagtartófedél környékén olyan rút öntési hiba van, ami ebben az árfekvésben – az eBay-en úgy 5 amerikai dollár körül kelnek el ezek a darabok – kimondottan ciki. A küllős felnik – valóban átlátni a küllők közt, tehát nem egybekerék küllő imitációkkal – és a rajtuk lévő gumiabroncsok szépek. Az ilyen – újabb gyűjtői fétis – kerekek is a gyűjtőknek szólnak, amúgy pont rosszabbul gurulnak az ilyen autók, mint a sima, műanyag kerekeken. A beltér elnagyolt, megkockáztatom, hogy egyáltalán nem szép, cserébe viszont fekete, nem látszik belőle sok. A motorháztető felnyitható, ami alatt ott blokk a hűtő és pár más azonosítható alkatrész, ami mindenképp pozitívum. A hátsó fertály környékén elfogyott a festék, pedig a csomagtartófedélen bőven lenne szép részlet amit imitálni illene ebben az árfekvésben. Cserébe viszont az arányok jók és nekem ez a narancssárga fényezés is tetszik, nagyon jól mutat a sötétített szélvédőkkel. Olyan az összhatás mintha egy az eredetiséget a teljesítményért feláldozó – gondolom normális fékeket is kapott –, költséges felújításon átesett autót látnánk.

Az én példányom csomagolás nélkül érkezett, ami abból a szempontból szerencsés, hogy így alacsonyabb volt az ár, és az ilyen különleges darabokat én sem szoktam felbontani amúgy, tehát esélytelen, hogy valóban a kezembe vegyem őket. Jó szívvel éppúgy nem beszélnék rá senkit, mint ahogy abba sem ölnék energiát, hogy bárkit is lebeszéljek róla. Ez sem tökéletes, de másként tökéletlen mint az e lapokon már szerepelt, szintén a gyűjtői darab kategóriában induló konkurens értelmezés.

A keresés a tökéletes után folytatódik! 

Az alváz és ezzel egy anyagból készült első lökhárító és hűtőmaszk fémből készült. Sajnos az öntvény nem sikerült a legszebben.
Van neki motorja a nyitható gépháztető alatt.
A gumiköpenyes, küllős felnik nagyon jól állnak neki.
A beltere nagyon elnagyolt, de legalább fekete, így nem látszik. A jellegzetes hátsó díszítés festési megoldásánál is láttunk már szebbet.
A csomagtartófedél nem kapott semmiféle díszítést, pedig bőven lett volna oda mit festeni, az öntési hiba meg kifejezetten rút.
Jól áll neki a blister és a távolság.

2013/12/10

Matchboxon kívüliek: Siku Opel Rekord Coupe – UPDATE

Az sem ma volt, amikor én először értekeztem erről a kisautóról, ami még gyerekkori nagy lieblingem. Mint az az előbb linkelt postból kitűnik, a kölyökkori példánynak alaposan jutott kiképzés, a mintájára vett darab bár kifogástalan nem egészen ugyanolyan. Amikor Rájen kolléga szólt, hogy megválna a saját példányától ebből, azonnal tudtam, hogy az kelleni fog nekem, mert az bizony olyan kivitel mint amilyen az enyém volt, csak a színe más. Bajban vagyok vele, hogy milyen is ez a szín – talán pezsgő? Nyilván ez sem makulátlan – sőt, valamelyik előző tulajdonosa ugyanúgy ment golyóstollal a hűtőrácsának, mint én – de megvan minden alkatrésze, beleértve a működő üléstámlákat is!

 Ez már olyan kivitel, ami nekem is gyerekként is megvolt és még az elejét is úgy firkálta össze valaki golyóstollal, mint anno én.
 Az üléstámlák dönthetőek, ami az 1:6x méretarányban egészen különleges featúra!
 Sajnos ez is szélvédőcserés. Szerintem klassz ez a szín. Még mindig bébi Chargernek látom.